Még nem vagytok kész... RÁM?

Na mi is az értelme ennek? Haa?

2008. január 20., vasárnap

58-as végállomás

Néhány hete alkalmam elücsörögni, illetve körbemászkálni Budán az 58-as villamos végállomását. Ez a kijelentés elég Alice csodaországban-os lehet, hiszen 58-as villamos nincs is. Viszont volt. Az állomás épületét nem bontották le, meghagyták, így nyáron egy kempinghez csapott étteremként, télen pedig a korábban sínpároknak helyet adó placcból kialakított koripálya büféjeként működik. Látogatásom épp a jégkori idény kellős közepére esett, ráadásul hétvégi napra, amikor gyakorlatilag teltház volt. Erről a köznapi esetről miért is írok? Legelsősorban talán azért, mert erős kontrasztot jelent ez az élmény, hiszen magamat tömegiszonyosnak tartom már egy ideje. A legtöbb helyen ahol nagyobb csoportok részévé válok: pláza, BKV járat vagy megálló, stb… többnyire szembesülök az emberi nyomor és sötétség, szánalmas céltalanság és agresszió mindenféle formájával szerencsétlen csövesek, kötekedő suttyók, elborult metroszexuálisok és reménytelen utcakölkök formájában. Ezek az élmények úgy szívják le az aurámat, az életenergiámat, mint ukrán naftatolvaj a Druzsbát. Viszont a nemlétező 58-as végállomásán rá kellett jönnöm, hogy nekem nem tömegiszonyom van, csak híjján voltam a pozitív élményeknek.
Tessék elképzelni el egy kívül-belül faragásokkal díszített faházat, amelyben a pult előtt néhány asztal és padok sorakoznak, a ház egyik oldalában kőből rakott kandalló, frissen megrakva fával, amit tűz még csak kóstolgat, a másik oldalon üveges tálalószekrény tányérokkal, poharakkal. Középen pult, mögötte kedves hölgy árul gőzölgő forralt bort, lángost, palacsintát, teát és lilahagymás-zsíros kenyeret. A földön különböző méretű, szedett-vedett szőnyegek és szőnyegdarabok ledobálva, hogy a korcsolyaélek ne csorbuljanak. Alapvetően szűkösen vagyunk, egy enyhe, szerethető mértékű általános kupi jellemző, szülők és rengeteg, de rengeteg gyerek. Felmosóronggyá ázott zoknik és kesztyűk a kandalló párkányán, levetett cipők a padok alatt, rendezetlenül (párosításuk reménytelennek tűnik), kiloccsantott teatócsa a fa asztalon. Olyan, mintha egy kalózhajó gyomrában rumozgató rablóbanda dorbézolna. Bármelyik kisembert is figyelem, fél percen belül tesz, vagy mond valamit, amitől szájam sarka felakad a fülemre és oda is ragad egy időre. Kilépve a jégpályához vezető ajtón még mindig tető van a fejem fölött, faoszlopok faragott oszlopfővel tartják. Az oszlopok között újabb asztalok, padok, lerúgott csizmák, egy-két félig teli pohár. A jégen sok színes kabátba, kezeslábasba göngyölt, labdaszerű kisember evickél fel s alá, kerek, a hidegtől és melegtől piros arccal.
Az egyik oldalon anyuka kisterpeszben áll apró fia felett, két kezénél próbálja állóhelyzetbe ráncigálni, hogy amaz legalább megállni képes legyen korcsolyája élein. A kisfiú látszólag nem is érti a célt, lóg kényelmesen és nézelődik, lábai ernyedtek, mintha nem szólt volna neki senki, hogy héj, korizunk, nem hintázunk. Bár anyukája láthatólag folyamatosan beszél hozzá, ő most a látvánnyal van elfoglalva.
A pálya túlsó oldalán apró kislány, kissé félrecsúszott sityakban zötyög haladási iránnyal szemben. Nem siklás ez, inkább egy folyamatos, de befejezetlen zakózás, botladozás, bár folyamatosan dől előre, hogy apró orrával meglékelje a jeget, valahogy mégis mindig maga alá-elé zuttyantja korcsolyás lábát, elodázva néhány másodperccel a taknyolást. Mindeközben arcán a legkisebb kétségbeesés sem tapasztalható. Tulajdonképpen sztoikus nyugalommal nézelődik körbe és nem is különösebben izgatja magát, hogy ezek itt mind azt hiszik, hogy nem így kell ezt csinálni… Szemből vélhetően papája suhan felé siklani tanuló kisöccsével kéz a kézben, akit amikor az melléér, fölényes félmosollyal, biztatólag, cserfesen fenékenpaskol, majd botorkál tovább.
A kedvencem mégis az a kislány, amelyik két pad közötti keskeny ösvényen jött velem szemben, elzárva az egyetlen utat a ház felé. Sapkája szemébe húzva annyira, hogy kizárt, hogy bármit is látott belőlem. Korijával billeg előre lépésenként 4-4 centimétert haladva, háromlépésenként oldalra meg-meg bicsakló bokával, mindeközben kétujjas kesztyűbe rejtett kezében forró teát tart, hörpintgeti és lötyköli a földre egyidejűleg. És közben jött, csetlett-botlott, csak egy apró orr és a teába merülő csücsörítő szájacska látszott belőle.
A házhoz vezető út mentén kis lakókocsi alatt fekete cicus vámolta meg az érkezőket némi harapnivalóval, körben havas sziklák és fák és visszhangzó gyerekzsivaj.
Még a libegőre is felültem. Amellett, hogy bizonyos testrészeim rumbatökké fagytak, elképesztő élmény volt a hóval belepett kertek és erdő fölött, majdnem hangtalanul elsiklani.
No hát szóval, feltöltődtem.

18:06 | Peeet

2008. január 10., csütörtök

Nagyon zene

Régen nem írtam már. Nem volt meg a megfelelő ihlet. Ma azonban Maloschik Robi bácsi meghozta. Ő az az ember – az egyetlen, akit ismerek – aki hét percig tud folyamatosan káromkodni úgy, hogy nem ismétli önmagát, de a szöveg felét nem is értem. Van aki kedveli, van aki nem, én az előbbiek táborába tartozom. Bár elég nyers a modora ahhoz, hogy belegázoljon egyesek lelkébe, aki kellő iróniával áll magához az még élvezi is a stílusát. Egy mindenesetre bizonyos: akinek Robi bácsi tudja a születésnapját, az már valaki a jazz-ben. Ma felírta az én születésnapomat is, úgyhogy lovaggá lettem ütve. A mi zenénk egyébiránt nem tartozik épp a kedvencei közé, sőt: Amikor kérdeztem, hogy hogy tetszik, így felelt: szar, de én legalább megmondom. Ennek ellenére a Bartók Rádió – ahol tudniillik ő a jazz szerkesztő - összes csapjábaól mi folyunk.

Egyébként mást sem kímél nagyon: egy ifjú énekes hölgy-titán adott neki egyszer saját felvételt véleményezésre. A következő kritikát kapta: „Én őszinte leszek: ez olyan hajóra való” Már hogy oceánjáró hajóra haknizenekarba, az utasoknak elkél valami romantikus, vagy inkább egzotikus háttérzene. Ezt azonban a hölgy félreértelmezte és felvételével megkereste előbb a Columbus Jazzhajót, majd az A38-at. Ami egyébként helyes, nem mintha lenne esélye bárkinek a Columbuson játszani, aki nem tagja a Magyar Jazz Zenészek Dicső Társaságának.

Röviden értékelve tehát Robibácsit, vagy inkább a a rideg valót, a kortárs realitást, a Süsüből idézném a Sárkányfűárus mondását, miszerint „Sárkány ellen sárkányfű!”. Hát ez ellen a Such ellen Maloschik. Nem hiszem, hogy túlzás azt állítani, hogy Robi bácsi az egyik utolsó gátja annak, hogy a Bartók rádióból a Petőfis „Nagyon zene…” és a Kossúth-os „A szavak ereje…” után mondjuk „Csá csumi csá…” rádió legyen. Egyébként mielőtt bárki félreértené, én maximálisan értem Such érvelését, amit az ORTT kritikáira reagált, vagy inkább odaböfögött, vagyis arra, hogy a Petőfi rádió kevéssé közszolgálati, mint inkább afterparty adó lett. Azt felelte, hogy egyfelől ő előre megmondta (pályázatában megírta), hogy elsősorban a fiatalokat célozza majd meg a műsorpolitika kialakításakor, másrészt meg kuss, mert meghétszerezte a rádió hallgatottságát.

Ez előbbiről az jut az eszembe, amikor annak idején egyes rádiókban egyetemisták készíthettek úgynevezett Gólyabuli-műsorokat. Az egyik ilyenben leadtak egy felvételt, amin fiatal gólyák ipari mennyiségű alkohol elfogyasztása után rókáznak a klotyóba. Óriási sláger lett. Többször ismételték. De én valahogy a fiatalok megcélzását nem úgy képzelném el - már közszolgálatuálisan - , hogy lemegyünk egy olyan szintre, ahol az „aggyámá még oat” a maximum, amit a pia megszerzése érdekében kinyilatkoztatni képesek, hanem valahogy megpróbálkozunk valami mást csinálni, ami… jaj nem… majdnem kimondtam az „érték” szót. Na mindegy, a lényeg, hogy most belterjes szülők unatkozó de elkényeztetett, tinédzser utódai játszanak rádiósdisosat a Petőfin a kirúgott, hozzáértő munkatársak helyén, amitől az öreg (mármint Petőfi) meg nyilván forog a sírjában. Az olyan olcsó poénokkal most nem is próbálkozom, mint a névváltoztatás felvetése, pl. DJ Petőfi Rádióra… De azért az az én humoros hangoltságomat is próbára teszi, hogy a Petőfi lett az egyik legmasszívabb tecnoadó, viszont közpénzen.

Ezek után pedig csak kérdezném, hogy mihez képest hétszereződött meg a hallgatottság? Ez egy viszonyszám, ha nincs viszonyítási alap, (márpedig a közvéleménykutatások, amiket Such megrendel, nem publikusak), akkor ilyenekkel dobálózni olyan demagógia, amit egy elnök, de még egy téeszé sem engedhet meg magának. Hacsak az érintettek meg nem engedik neki. Mert nagy igazság az, hogy amit hagyunk megesni velünk, azt érdemeljük, nem többet.

„A Magyar Zenei Exportiroda és a Magyar Rádió által közösen ajánlott hazai zenekarok közül a Eurosonic/ Noorderslag, észak-hollandiai zenei szemle a Kistehén Tánczenekart választotta ki az idei koncertprogram magyar fellépőjeként. Az együttes a Stadsschouwburg-ban lép fel 2008. január 11-én 22:45-től, ahol olyan zenekarok mutatkoztak be a korábbi években a szakma előtt, mint az Ojos de Brujo, vagy a Babylon Circus…”

Na kérem! A Kistehén Tánczenekar reprezentálja kishazánkat északon! Én most akkor már nyugodtan fogok aludni ám!

Kistehén: „Gyom nyomja az agyam”

(Opus 69)

Gyom nyomja az agyam,
Gyom nyomja az agyama-at,
Gyom nyomja az agyama-at,
Gyom nyomja az agyama-at,
x2

Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam a gyom.
Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam agyon.
2x

Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat?
Tanár néni, tessék megmondani,
hogy milyen gyom nyomja az agya-mat?

Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam a gyom.
Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam agyon.
2x

Tanár néni kérem,
a memória majom
rossz gombot tapogat az
agyamon,

Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam agyon.

Tanár néni kérem az éjszaka,
bekaptam a bagoly cumit,
De Tanár néni kérem
ne tessék haragúdni, nem értem,
én csak töröm a kiflit.

Tanár néni kérem,
tessék szépen nézni rám,
és tessék simogatni, simogatni a
fejem,
mert belül, valami, nyomja a kis
eszem.

Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam a gyom.
Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam agyon.

Tanár néni kérem,
a memória majom
rossz gombot tapogat az
agyamon,

Tanár néni kérem,
gyom nyomja az agyamat,
gyom nyomja az agyam,
gyom nyomja az agyamat agyon.

Hát reprezentálva azt leszünk, de piszkosul! Csak az kérdéses, hogy most akkor a „Nagyon zene...”, vagy a „Szavak ereje…” arculat szerint???

12:24 | Peeet

2007. július 28., szombat

Zsigerből kelet

Szóval azért az, amikor a háromsávos főútvonalon a csaj áll a zebránál a biciklijével a forgalom miatt egy negyed órát, hogy áttolja a túloldalra, majd amikor csak egy autó lassít 60-ról 20-ra a zebra előtt, csaj elindul, az autó meg elüti 15-el, az azért több, mint arcátlanság, ha azt is tekintjük, hogy a kresz szerint zebrán abszolút elsőbbsége van a gyalogosnak. Balaton környékén a gyalogos és biciklista jóval szerencsésebb helyzetben van, mint máshol, mert arra sok a külföldi, akik számára ez a szabály egyrészt szabályként nem ismeretlen, másrészt morálisan is alaptétel, zsigeri, hogy megállnak az autóval és átengedik a gyalogost, akár van zebra, akár nincs. Az pedig megint csak jellemző, hogy a lány lekoccolását követően autósunk kihuppan, és előbb saját lökhárítóját csekkolja le, aztán veti föl, hogy esetleg kifizeti a bicikliben okozott kárt. De konklúzióként az nem cseng le, hogy legközelebb megálljon ő akkor, amikor egyébként és mellékesen erre kötelezné őt törvény is.

Eztán csak kíváncsiságból lecsekkoltunk néhány helyzetet:

A 5-10 perces várakozás a gyalogosátkelőnél alapból megvolt. Hihetetlen volt, azt hittem ez túlzás, de szó sincs róla. Hozzáteszem, hogy a forgalom olyan erős volt a 71-es úton, hogy igazán haladni sem tudtak. Odáig jutott a magasról történő beleszarás, hogy az autósokban már nem is tudatosul, hogy valaki áll a zebránál. Ameddig elé nem kerül, addig nem is látja a gyalogost, bicajost.

Budai felső rakpart, bicikli út és felhajtó kereszteződése. Biciklis megy egyenesen az úton, balról autó jön fel a rakpartról. Természetesen nem engedi el a biciklistát, ehelyett beáll keresztbe a bicikliútra és megáll, hiszen előtte is áll autó, nem tud tovább menni. Tehát – bár úgysem jut át – a bicikliutat teljes szélességében lezárja. Mindezt úgy, hogy öt méterre érkezik a biciklista.
 

Kossuth tér, Néprajzi múzeum előtt az úttal párhuzamosan parkoló autó. Biciklista érkezik hátulról, az autóban ülő sofőr a cangás előtt két méterrel egyszerre kinyitja az ajtót. Biciklista elkapja a kormányt, zakózik, megnézi a szaggatott vonalat közelről, majd elfetreng még egy darabig. HÍRÓnk pedig kerek szemekkel nézi, de közben már becsukta a kocsi ajtaját és épp zárja a kulccsal.

A következtetésem tehát az, hogy hiába néz az autós, nem lát biciklistát. Nem állt rá az agya. Nem azt figyeli. Azt figyeli, mi törheti össze az autóját (villamos, másik autó, stb…)

Ha mindezekhez képest elutazom csak néhányszáz kilométerrel nyugatabbra elszomorodom, mert azt fogom látni, hogy ott valahogy működnek a dolgok.

Én ebből, és sok másból azt a következtetést vonom le, hogy nem azért vagyunk mi kelet, mert keleten vagyunk, hanem mert képtelenek vagyunk nyugatiak lenni. Sokan ezért utálják a magyart és hát – bár nekem fáj a legjobban – joggal.

13:42 | Peeet

2007. július 8., vasárnap

Bicó

Csekély jelentőségű életem egyik legnagyobb talánya oldódott ma meg. A váltó. Egy éve, hogy megvettem első komolyabb kerékpáromat. Persze a komoly szó itt is relatív, hiszen korábban egy szoviet TURISZT típusú biciklim volt, ami felnőttnek sem volt csekély méretű, én pedig csak padról tudtam rá felülni. Apám hitvallása az volt, hogy ha az ember magas nehézségi fokon tanul valamit meg, akkor az alacsonyabb szint sokkal jobban megy majd. Vagyis esetünkben ha TURISZTról egy már biciklinek nevezhető eszközre szállok, akkor nem lesz probléma. Igaza is lett, azt a kényelmetlenséget leszámítva, hogy utiterveimet minden esetben padokhoz kellett igazítanom. A Falk Miksa u.-ból tehát ki kellett tolni a bringát a Balaton utcán a Duna partra, keresni egy üres padot és célállomásul a Margit sziget egyik üres padját megcélozni.

Ezt követően jött a BMX korszak. Kaptam egy magyar Csepel BMX-et. Sajnos nem emléxem, hogy pontosan milyen volt, mert hamar ellopták. Na nem a bolt elől, vagy a kertből, én adtam kölcsön egy vadidegen kislánynak és barátainak, akik soha nem hozták vissza. Anyu megdicsért. Azt mondta örül, hogy nem vagyok irigy. Azon a héten kaptam egy olasz Benotto BMX-et. Piros volt, fehér abroncsokkal és foggantyúval. Az egyetlen darab volt a boltban.

Akkoriban még szó nem volt olyasmiről, hogy SIS váltó. Később lett egy szintén katonai érzeteket keltő noném montenbájkom, amit apu örökített rám. És most, vagyis tavaly megvettem egy Kellys Radiust.

Bár apám montiját birtoklásának négy évében nem szereltem, vagyis nem érintettem szerszámmal, így a váltóját sem igen használtam csak három állásban, ahol nem zörgött, ezt az új csodát, már elhatározásomnak megfelelően jó alaposan meg akartam ismerni. Ennek az lett a folyománya, hogy a láncról néha lehúztam a fekete gányt, és néha beállítottam nagymama kádjába (vagy titokban, vagy osztatlan sikerrel) és letusoltam. Ezzel adtam egyet a karbantartásnak, amit a szerelő emlegetett, miután meglátta apám biciklijén a négy éves redvát. Új szerzeményem tehát karbantartott, márkás és irigylésre méltó. Hittem én, amig az én negyvenötezer forintos kerékpáromat meg nem láttam az adott gyártó honlapján, mint a márka legolcsóbb darabja. A legdrágább olyan milliós értéket képvisel.

Ha valaki megkérdezné ma tőlem, hogy mi a legzseniálisabb emberi találmány, akkor a szex után a biciklit említeném bizonyosan. Azon belül pedig a váltót. És már témánál is vagyok. A váltó volt ugyanis az a szerv a kerékpáron belül, melynek egyszerűen nem értettem a működését, ami egyébként így utólag elég szégyenletes. Az önbizalom hiánya a váltó szerelésével kapcsolatban talán abból fakadt, hogy csak ritkán ültem olyan biciklin, melyen ne zörgött volna. Márpedig én leginkább az olyan bicikliket szeretem, melyek haladtában csak a lánc olajozott suhogását hallani. Ebből is látszik, miféle biciklikkel volt kapcsolatom eddig.

Mivel tehát lett egy biciklim, amely esetében igazán nem lehet extra ez a kívánság, meg kellett tanulnom a váltó szerelésének és beállításának módját, mégha a szerkezet szétszedése azt is eredményezi, hogy soha többé nem tudom majd összerakni. A feladatnak jó ürügyet adott az is, hogy a gyárilag rászerelt váltót, un. marokváltót állati kényelmetlen eszköznek tartottam. Ugyanis itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a kormány markolatának egy része elfordul és kapcsolja a váltót. Így fixen a markolat csak egy akkora része marad, amit egy 13 éves szűzlány is csak összeszorított ujjakkal képes teljesértékűen megmarkolni. És azt nekem ne is mondja senki, hogy időnként nem vált minden biciklista kormányozásból kapaszkodásba. No hát ebbe nagyon nem lehetett egy nemkívánatos sebességváltás nélkül.

A lébnyeg, hogy nagynehezen beszereztem a hétsebességes Alivio váltómat és egy pihe-puha új, teljes hosszában fix markolatot. A vásárlás komoly előkészületet követelt, ugyanis egy kerékpár szaküzletbe vásárolni nem egyszerű. Ha az ember nem tudja, pontosan mit akar, akkor a gumibugyis dobozból adják neki a Csepel tacskókról leszerelt alkatrészt. Valahonnét hallottam én, hogy ami nekem kell, az egy hétsebességes Alivio, sajnáltam is egy kicsit, hogy Simano nincs (hiszen váltóban az a csúcs), de a boltban kamatoztathattam felvilágosultságomat és a lehető legtermészetesebb arccal érdeklődtem hétsebességes Alivio után. Nem volt. Kérdeztem, nincs-e valami más márka, amit érdemes lenne és esetleg van is. Az eladó megvonta a vállát és azt mondta, csak Simanot érdemes. Hasonló természetességgel kérdeztem, hogy és az van? Ma már értem a csodálkozást az arcán, de becsületére legyen mondva, nem jött zavarba és így válaszolt: Nem, az sincs sajnos.

Most hogy már felszereltem a máshol beszerzett váltómat, meglepve olvastam rajta, hogy ez tulajdonképpen egy Simano Alivio. Tehát az egyik a márka, a másik a típus. Így az eladó válasza hasonlattal így hatott: Nem, sem Skoda, sem Favorit nincs sajnos. Vagy sem túrós, sem csusza nincs ma.

A régi szerkezet leváltása előtt természetesen gondosan megvizsgáltam a struktúrát, és a leszerelt alkatrészeket szépen sorrendbe helyeztem, hogy később a visszahelyezéssel ne legyen gond. Mióta gázbojlerünk szerelését követően egy maroknyi alkatrész maradt meg, ezt a taktikát alkalmazom. Bár azt hozzáteszem, hogy a bojler a mai napig kifogástalanul működik. Némi telefonos segítséggel végül az első váltó is beállt a helyére. A régi markolatot műszerolaj segítségével sikerült lecibálni az újat pedig felkalapáltam a helyére magát a bicajt odaütögetve a padlóhoz. A zacskóból kipottyanó apró, elpuskázott gyűszű szerű alkatrész rendeltetésére is fény derült néhány óra múltán, amikor egy ugyanolyat megláttam a fékbóvden végén. A rögzítésének módját újabb fél óra alatt fejtettem meg, de egy fogóval a másodperc tört része alatt kiviteleztem.

Soha többé nem fordulhat elő, hogy egy öltönyös pofa engem kompromittáljon, mert egy vacak váltóbóvdent véletlenül a vázon keresztül fűztem be. Az ilyen különben se értsen már ennyire hozzá. Menjen autóval. Cserébe azt meg én nem szerelem meg neki.

A váltócsere komoly élvezeti értékfokozódást eredményezett. Ki is találtuk, hogy akkor mi már nem is megyünk sehová bicikli nélkül. Még a Balatonra sem. Emlékeztem én, hogy a bicikli feladás vonatra korábban sem volt probléma. Felkúsztam hát a MÁV honlapjára, hogy megismerjem az ezzel kapcsolatos aktuális részleteket. Inter is volt meg aktív is, így be lehetett jelölni, hogy átszállás nélkül szeretnénk mi oda lejutni, illetve biciklit is szeretnénk szállítani. A program fel is világosított minket, hogy ezt honnét, mikor, és mekkora összegért tehetjük meg, de semmi infót nem leltem ennek módjáról, vagyis hogy mi a biciklivel utazunk, felszereljem-e a csomagjainkat rá abban az oldaltáskában, amit ha egyébként felszerelek (és ez nem egyszerű), akkor nem tudom hajtani a biciklit, mivel útjában van a lábamnak. Miután a MÁV személyszállítási ágazatát új cég irányítja, annak információs szolgálatától a cég új és teljes, monológszerű nevének meghallgatása után, amit Arany János Toldijához hasonlóan sikertelenül akartam volna megjegyezni, egykori tanárnőm, Editke néni „Mi van, Snájder, a bátyád nyomdokaiba akarsz lépni” frázisai közepette, a következő infókat kaptam:

Ad1. Olyan, hogy postakocsi már nincs. Erre tehát feladni a biciklit nem lehet. Egyébként amikor erre rákérdeztem, a telefon túlsó végén épp készséges hölgy egy kicsit megmosolygott. Vagy azért, mert ilyen már nagyon régóta nincs, vagy azért mert ezt ő elavult, divatjamúlt szolgáltatásnak tartja.

Ad2. Ha a vonaton egyébként nincs un. bicikliszállító kocsi (merthogy már létezik ilyen), akkor a vonat első és utolsó kocsijának peronján lehet szállítani biciklit: egy személy maximum egyet, de összesen kettő kerékpárt. Vagyis egy vonaton négyet, és mindegyik mellé kell ember is. Tehát egy ember két biciklivel nem túrázhat! Ez fontos.

Ad3. Bár a menetrendben sok vonatnál szerepel a bicikliszállítás, azt, hogy az adott vonathoz csatolnak-e erre alkalmas kocsit (ahol biciklista és kerékpárja együtt utazhat) csak az indulás napján dől el, és ezért érdemes a jegypénztárat felhívni és erről tájékozódni. Nem tudom, ez követhető volt-e. Tehát ha én holnap a 14:50-es vonattal szeretnék utazni, amivel a menetrend szerint lehet biciklit szállítani, úgy érdemes mindenek előtt felhívni a pénztáros nénit, hogy a bakterbácsi kötött-e biciklis kocsit a vonat után. Mondta nekem mindezt a nagyon hosszú nevű személyszállítási ágazat információs nőhangja.

És ez már a megreformált MÁV! Most ezek után két kérdésem volna.

Egyrészt, ha akarattyáról indulok haza pestre, akkor ki a rozssebet hívjak fel? Az előző állomás bakterét: „Imi bácsi, vót az utolsó kocsira kerékpár festve?”

A másik kérdés, hogy amikor a postakocsit felvetettem, a MÁV hosszúnevű személyszállításiágazatinformációshangja mi a faszon kuncogott? Merthogy az a módszer ötven évig működött.

 

20:00 | Peeet

2007. április 5., csütörtök

Ha hülye, legalább szorgalmas ne legyen!

(Dühös írás, néha a minőség rovására)

Azt mondják — és ezzel jómagam is mélységesen egyetértek —, a legveszélyesebb embertípus a hülye de szorgalmas. Hála a magasságosnak az utóbbi az eldöntő emberekre nem jellemző. Sokat szoktam gondolkodni, hogy az emberi ostobaság vezet-e bizonyos döntésekig, vagy inkább a gonoszság/önzés. Ennek eldöntése még akkor sem válik könnyebbé, amikor valakinek érvekkel körülírható, miért is hülyeség amit tesz ő szorgalmasan, és ez nem érinti meg. Továbbra is fenn áll ugyanis annak a lehetősége, hogy hülye, hiszen a hülye ember nem érti az érveket, illetve olyan ellenérveket hoz fel, melyek nem is ellenérvek, de sokszor beutaló egy azonnali hatállyal indítandó intenzív pszichiátriai kezelésre. Egyébként a hülye valójában én vagyok, amikor ezt a diagnózist felállítva nem szüntetem be haladéktalanul a kétségbeesett érvelést, hiszen teljesen fölösleges. És valljuk be, senki sem szereti elfogadni, amikor amellett érvelnek vele szemben — noch da zu helyesen —, hogy ő hülye. Nyilván vannak finomabb, diplomatikusabb módszerek, kontextusok arra, hogy valakit meggyőzzünk erről. Nincs igaza, vagy máshogy látja a kérdést, nem vett figyelembe egy aspektust, avagy érdemes a dolgot más szemszögből is megvizsgálni. Megoldás lehet az is, ha egyszerűen odébbállunk. És talán épp ez ad módot valakinek, aki hülye, hogy sokra vigye, ne adj isten, olyan helyzetbe kerüljön, hogy rólam; a sorsomról, az életterem sorsáról döntést hozzon. Na ilyenkor probléma, ha az illető szorgalmas is.

Szerény véleményem szerint hülye vagy nem hülye, a politika ma a választók érdekeinek képviseletének álcázott személyes hatalom és magánvagyon gyarapítása minden esetben. Függetlenül attól, hogy aki elköveti, az hülya vagy egy tetv. Ez ma már olyannyira így van, hogy a leplezésre ezek a drága emberek nem is fordítanak túl komoly hangsúlyt. 

Történt például, hogy az újpesti önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, s egyidejűleg a kerület alpolgármestere egy reggel arra ébredt, hogy akkor ő most jól bezárja a kerületben működő zenetagozatos általános iskolát. Annak idején, amikor én ilyen hangulatban ébredtem, anyám jól taknyon tenyerölt, és a dolgok helyre rázódtak. Ezt a hölgyet azonban már nem lehet ilyen félvállról venni, na nem azért mert ő valaki, hanem azért, mert a végén még megteszi. Mert ugyebár Napoleonból is van jópár pszichiátriákon, csak nem fenyeget az a veszély, hogy egyikük seregével lerohanja Európát. Minálunk ez máshogyan van. Ez a hölgy ugyanis ezen a bizonyos reggelen küldött az iskolának egy levelet, melyben értesítette az igazgatót arról, hogy jövő tanévtől megszűnik a zenetagozatos és zeneiskolát is működtető suli. A levél keltezése február 19-i volt, a levelet 21-én vette át az iskola, a levélben a kérdéses bizottság ülése 28-ra volt kitűzve és a levél 15 napot adott az ülésig a terv véleményezésére. Itt most négy szám szerepel, és nem lepne meg az a paradoxon, miszerint 19-e és 28-a között hogyan is jöhet ki ez a 15 nap bárkinek bármire, de a levelet író, már emlegetett oktatási bizottsági elnök asszony, alpolgármester úgy egyébként matematika szakos tanerő is egyben. Újabb paradoxon. Ezt az ellentmondást erősíti az oktatási törvény is, mely a közoktatási intézményekkel kapcsolatos mindennemű változást (nem beszélve a megszüntetésről) szigorú szabályokhoz köt (független szakértői bizottság vizsgálata, környezettanulmánya, megvalósíthatósági tanulmány, többszöri véleményezési jog, stb…). Taknyon tenyerlő anyukák helyett az ilyen komor reggelekre ott a jog. Ha az ismeretlen, akkor ott a fizetett jogász. Bár – és ez a hölgy mentségére legyen mondva – főpolgármesterünk is gond nélkül eljátszotta ugyanezt a reggeli mizériát nem is egy iskolával, ez esetben viszont tényleg nem volt elég senki és semmi, hogy hősünk zavarba jöjjön attól, hogy amit tesz, az egész egyszerűen jogtalan. És ha csak jogtalan lenne…

Szinte unom magamat, amikor újra és újra elmondom, nyilatkozom rádiókban, leírom, hogy miszerint emberek! a kultúra vége az élhető élet végével egyenlő. Ha iskolákat, oktatási, tudományos, művészeti intézményeket, kezdeményezéseket végzünk ki, akkor okafogyottá válik a un. gazdaság un. stabilizálása. Nem lesz már miért… Ezeket a vívmányokat nem lehet újra megteremteni majd, ha már lesz miből.

Mondjuk ha ezek az iskolák megmaradnak és a gyerekek azt veszik készpénznek, amit ott tanultak: hangszeren játszanak, a történelmüket, hagyományaikat és eredetüket, tudnak számolni, beszélni, írni és a végén mégsem kellenek a kutyának sem, mert sikert, elismerést Győzike és Balázs, Anettka és Terry, DJ. Putyi és MC Kuki kapnak, lehet, hogy pofán leszünk vágva általuk, és lehet, hogy jogosan.

El kéne tehát dönteni, hogy mi a fontos: Az, hogy milyen a karcmentes ragyogás a perem alatt még azokon a napokon is, vagy valami más. Aki a karcmentes ragyogásra gerjed, lelke rajta, én mindenesetre addig rúgom ezeket a gumiszobából szökött Napóleonokat, ameddig a lábam bírja. Mert az nem kérdéses, hogy a lábam előbb megy szét, mint az ő ülepük.

És hogy hogyan rúgom? Képletesen persze. Hogy hatástalan? Kár? Fölösleges? és Úgysem…? Na erre van egy Babits idézetem:

Én inkább ültem volna itt a pusztán,
sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán.
De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.

Úgyhogy barátaimmal készítettünk egy filmet, és reményeim szerint aki megnézi, megérti miért mindegy, hogy a kis Napóleon hülye vagy gonosz. Hogy mit veszíthetek, ha hagyom, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek, hogy valaki csak úgy megtehessen bármit. Hogy mit, miket, vagy kiket veszíthet! Éspedig végérvényesen.

A film címe: Zenél a ház és letölthető lesz a http://www.pecsisebestyen.fw.hu

21:03 | Peeet

2007. február 20., kedd

LFZ-e?

Annak idején jelentkeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-gitár szakára és hálát adok a magasságos istennek, hogy nem vettek fel, de nagyon. Ennek sok oka van, leginkább az – és tisztelettel adózom a kivételnek – hogy csak ritkán találkozom olyan figurával, aki ott végzett és ne menne jobban neki a joint sodrás és a gázsi bemondás, mint a zene. Olyan felemelő, amikor egy tökéletesen ismeretlen zenésszel beszélgetek a kihangosított telefonján keresztül, miközben ő épp borotválkozik és arról magyaráz, hogy miért kerül ő harmincezer forintba.

Fanni idén kénytelen volt másoddiplomásként felvételizni. És ennek megfelelően megtudakolni, hogy mennyi is a tandíj. Hát ezt senki nem tudta megmondani. Ugyan összehívtak egy értekezletet február elején, amin kineveztek egy felelős személyt, aki majd megállapítja, hogy a kreditrendszerben és hogy majd a pontok számításánál és a nyelvvizsga, de az érettségi és hogy az elvégzett szakok, na de az eredmények és így akkor mennyi. Na őt is megkérdeztük, és ő olyasmit mondott, hogy hát a rendszer még nem alakult ki. Következő kérdésünk valahogy úgy hangzott, hogy mi van akkor, amikor február 11-én nem alakult ki a rendszer, de február 15-e a beadási határidő. Azt javasolta, adja be a Fanni a felvételit, és majd május felé kiderül mennyit kell fizetni. (gy felvételi beadás 9000,- Ft!!!) A felvi.hu szerint a költség 850 000 Ft/félév (!!!). Hozzáteszem, hogy egy olyan iskoláról van szó, amelynek nincs is saját épülete, hanem az Ady Endre Művelődési Házban működik, így például az egyik órát az öltözőben tartják remek időzítéssel, hiszen öt perccel az aerobic óra vége előtt le kell lépni, mert érkeznek a vihánckák. Berkes Balázs bácsival beszéltem, és elmondta, hogy ő az utolsó még ott tanító tanár, aki az alapítók között volt, és hogy épp most rúgják ki. És hát annak ellenére, hogy haknisták is képződnek ott, évről-évre hazajön egy államilag nem támogatott zenész egy nemzetközi díjjal. Aztán sok esetben hamar el is megy külföldre megint, csak most már tartósabb időre.

Szóval, elvtársak, előre! Éljen a Bolognai rendszer, amiről Ausztria épp most hőkölt vissza a régihez. De mit nekünk a külföldi példa, (kivéve ha például katonák Irakba küldéséről van szó)!

Egy cikk:

És a megoldás a Bolognai rendszer! Jövőre indítom a választáson Fricit (15 éves, rutinos macskámat) Ha megnyeri, lesz végre egy szakértő is.

14:36 | Peeet

2007. február 13., kedd

Ezzel se' csetelek többet...

P: Hogy tetszik a 35. oldal, amit átküttem?

G: ...te csak egy oldalt küldtél... ?

P: …nem. elküldtem a teljes Brehm - Állatok világa sorozatot, hogy megkeresd magad benne. vagy az amőbák között, vagy a gorillánál nézd

G: hehe

P: igen, csak egy oldalt küldtem

G: ...naggyon vicces...

P: nem tűnt fel? ez a Budapest Fringe füzetéből való. a 35. oldal korrektúrája. a hülyeséget, hogy hat versenyt nyertünk javították már.

G: ...de... az rézmálos dolog ugye... tudom én... nem fogsz ki rajtam...

P: nem ez nem a rézmálos, hanem a másik… Gábor, elmondanád nekem, hogy hol máshol játszunk még a Rézmálon kívül az elkövetkező hét inkarnációnk alatt?

G: HÜLYE

P: oda nem szerveztem bulit, mert elvegyültél volna…

G: ...én meg itt keresem,h mi faszt küldhetté még..... kabbe

P: na és ez az egy, amit küttem ez végülis MILYEN, VAZZE?

G: Ja! ...hmmm... jó.

P: akkor jó

G: ...nem is tudtam,h mi a tengeren túlon is képviselünk...

P: te tudod mi vagy? funkciós analfabéta! az!

G: ...a szöveget te írtad?

P: hát írokén ekkora faszságokat?

G: ...ha soxor olvasom nem értem...

P: akkor ne olvasd soxor.

0:17 | Peeet

2007. február 9., péntek

Frigyes, György és a különös szagú ruhásszekrény

17:14 | Peeet

Az én filmszemlém

Mindenek előtt szeretnék gratulálni a Filmplakát verseny győztes alkotásának, mely Andy Vajna: „Szabadság, szerelem” c. -munkájáé. Csodálatos, hogy hogyan tud több, mint ezer ember a hetekig mindösszesen 40 körül szavazatot kapott plakátért megmozdulni a díjkiosztó előtt mindössze órákkal, és szavazni egyet-egyet a neten, hogy aztán a sokmilliós szuperprodukció plakátja megelőzze a kb. hatszáz szavazattal addig vezető, csak 150 ezer forintból elkészített Szűzijáték c. filmét. Csodálatos ország ez a miénk! Nem beszélve erről a csodálatos emberről, akit én csak Csányi „Tehetséges” Sándornak nevezek. Arról, aki olyan kevés szöveget kapott a Kontrol c. filmben, az egyetlen drámai monológját mégis elröhögte a közönség.

Arra gondoltam, egyszer azért majd jó lenne, ha egy színész is kapna szerepet valamelyik magyar szuperprodukcióban, bár tudom, a közönségnek végül is mindegy. Egyébként nem bűn az, ha valaki valamihez tehetségtelen. Mert mindenki tehetséges valamihez. Csak lehet, hogy ahhoz éppen nem. Például a Kontrol jó film is lehetett volna. Jó volt a rendezés, jó volt a fényképezés, a történet is… hát igen… a színészek. Erről meg az jut az eszembe, amikor az egyik nagyon ismert magyar jazz szerző darabját kezdtem kritizálni az azt előadó egyik zenésznek. Mondtam neki: „Te, ez a darab összesen egy akkord.” A válasz az volt, hogy „ő egy nagyon fontos ember a jazz-ben.” No hát Csányi „Tehetséges” Sándor egy nagyon fontos ember a filmszakmában.

De én nem szomorkodom, mert láttam ám, hogy nem csak mi nyúlunk mellé mindig, hanem a nagy Hálivúd is. Nyertem két jegyet a Dreamgirls-re. Az első mondat ami a filmről az eszembe jut, így hangzik: Ha már isten tehetséget adott az amcsiknak, adhatott volna agyat is. Az vitathatatlan, hogy ahogy ezek a fekete muzsikusok megszólaltatják a fúvós hangszereket, a dobot és a basszusgitárt egyszerre, az utánozhatatlan és elemi. Mindez Dolby Szőrránd 594.6-ban, komoly légnyomást okozó hangerő mellett végigülni kunszt. Meg tény az is, hogy az európai fúvósok legtöbbjének az első hang megszólaltatásának pillanatában köszönnék meg, hogy elfáradt a meghallgatásra és búcsúznának tőle szánakozó mosollyal. Nagyjából ennyi jót tudok mondani a filmről. Tehát ha leszámítjuk a zenei részt, a film leginkább egy maratoni Jerry Springer Show-ra emlékeztet. Ha ezt valaki valamilyen áldott csoda folytán nem ismerné, az gondolja csak a helyébe Balázs, vagy Mónika IQ háborúira, adjon hozzá túlsúlyos, izzadó és síró embereket és „Megcsaltalak anyád daxlijának régi gumicsontjával.” típusú témákat és szumóbunyókat. A film úgy egészében engem a „Három a kislány” c. táncos-zenés-éneklős-tiroligatyás-jódlizós operettre emlékeztet, amit egyszer volt szerencsém végigülni három felvonásuálisan. Már csak annyiból is hasonlít, hogy annak a története sem volt túl összetett. Két azonos nevű ember össze lett cserélve… valahogy…  és a nőik is összecserélték őket… valahogy… mindez a történet eleje, én pedig, Shakespeare darabokhoz szokván azt vártam, hogy na majd a végén nagy megoldódás következik, és minden szál kifésülődik. De ez sosem jött el. A csajoknak jó volt úgy ahogy volt, meg az összecserélt pasiknak is és aztán vége lett. Jó sokára persze. Ha tanulság mégis van a filmmel kapcsolatban az számomra legalább is a következő: A Dreamgirls még mindig a nagy Amerikai Álomról szól. Hogy mit is takar ez, azt nem egészen értettem meg soha, vagyis remélem, rosszul értettem mindig. Mert ha a kertvárosi 10x10-es gyepkockával, apró fehér rekettyéssel és kétgarázsos házikóval, napi két hambival, napi egy kerti zászlófelvonással, heti egy Dizniwörldöléssel, havi két hátsókerti grillezéssel, heti három soppingolással, heti két tévésoppingolással, heti egy autómosással, heti egy gyepnyírással egyenlő, akkor jó lenne szép csendben kihozni onnét az atombombákat és suttyomban körbekeríteni az országot egy gumifallal. De ha a „Ne mondj le az álmaidról, hanem küzdj meg értük és akkor majd jól mindent elérsz.” Dolog az, akkor számomra csak az hihetetlen, hogy lehet egy népet ötszáz éven keresztül ugyanazzal a mondattal szedálni, miközben ők az aktuális George W. Bush Duracelnyuszijában csücsülnek góliátra hízott elemekként. És jön egy film – már megint – ami azt sugallja, elég csak jól csinálni valamit, és másfél óra után – a film végére – már egy irodaház legtetején lebzselsz egy koktéllal a kezedben, miután egy focipálya méretű franciaágyban, kisminkelve ébredtél. Elég ha jó egy plakát, és majd az megnyer egy plakátversenyt. És ezt ötszáz éve beszopják! És néha még mi is. Csak nálunk néha betörik egy-egy székházablak. És csillogó-villogó lánc és Orbánálló lakat kerül minden kordonelemre a parlament körül.

16:58 | Peeet

2007. február 6., kedd

Nagyika és Gyuri bácsi

Nagymama – miután végignézte a Tévé székház előtti banzájt – közölte, hogy erről is a Fidesz tehet, majd vett nyolc kiló lisztet, kb. ugyanennyi cukrot, huszonöt zacskóslevest és megvette a nagyobbik kiszerelésű macskaalmot. Úgyhogy mi éhezni már nem fogunk, ha kitör a forradalom! Nagymama azt mondta, hogy a taxis blokád idején kenyér nélkül maradtunk napokra és hogy ez többet nem fordulhat elő. Mondtam neki, hogy kenyeret egy darabot sem vettünk, meg hogy ehetjük a lisztet kiskanállal, erre azt felelte, hogy az eláll a kenyér meg nem. Hát ez igaz, elállni eláll. De mit cukrozunk majd meg? A lisztet, vagy a levest?

Viszont végre kiderült, hogy Gyurcsány tud tőmondatokat is. Azóta már megint elfelejtette, de átmenetileg ment neki. Most megint úgy válaszol a kérdésekre, hogy a kérdező másfél perc múlva már azt sem érti, amit maga kérdezett. Nem képes eldöntendő mondatra igennel vagy nemmel válaszolni. Ha én riporter lennék, a tizedik válasza után felpattannék, és a mikrofon zsinórjával hirtelen ugrókötelezni kezdenék, ezzel egyidejűleg tiroli népdalt kezdenék harsogni jódlistul, csak azért, hogy valami végre történjen… egyszercsak hirtelen.

Jöttem hazafelé a Kossuthon keresztül és egy merevrészeg palira lettem figyelmes, aki a Néprajzi múzeum előtt támolygott és azt ordította: „Halál a cigányokra!” Aztán gyakorlatilag az ablakon keresztül beszédült egy rendőrautóba, ami épp akkor lassított mellette. Én nem értem az embereket. Minek ez a strapa. Sokkal egyszerűbb belenyalni a konnektorba. Az én elképzelésem sokkal célravezetőbb. Rózsaszín susogós naciban, „Rákosi Mátyás elvtárs, bajtárs!” feliratú pólóban rontanék a Kossuth téri tömegbe azt kiabálva, hogy „Horn Gyulát miniszterelnöknek!”. A biztos hatás kedvéért, egy lila-fehér sálat is magamra öltenék.

Baló György bácsinak nem kellene viszont semmi extrát tennie a téren, ha netán megúnta az életét. Elég lenne csak úgy besétálnia oda. Volt egy beszélgetése Gyurcsánnyal. Azt kérdezte „Hogy aludt, miniszterelnök Úr?”. Az persze lebiggyesztette alsó ajkát, és úgy pillantott ki a szemüveg mögül, hogy nagymamám megkönnyezi, ha látja. Nem aludt, szegény. „Egyáltalán?” Egyáltalán. „Egész hajnalig fent volt?” Ha a műsoridő engedi, tanúja lehettem volna, amint Baló bácsi ölébe veszi Ferikét, és megmasszírozgatja Ferike fájó pociját. Úgyhogy jobb máskor nem felgyújtani Gyuri bácsi autóját, mert oda a közszolgálati tévé pártatlansága.

17:05 | Peeet

2006. december 20., szerda

Vészhelyzet

A magyar egészségügyből két fontos dolog hiányzik. Az egészség, és az ügy. A magánorvosok legfőbb fohásza így hangzik: „Csak egészség legyen… meg beteg!”. Beteg az van, azzal nincs baj. És orvosból is van elég! Szerintem egyetlen ország sem adott annyi nagyszerű orvost a világnak, mint Magyarország. Itthon nem is maradtak. Illetve maradtak, hogyisne maradtak volna. Itt van például az én kedvenc pályakezdő dokim a Szt. Jánosból, aki egy kedves ismerősömet kezelte. Három ötlete volt arra vonatkozólag, hogy mi lehet a baj, majd három vizsgálattal ki is zárta ezeket, aztán azt mondta: nincs több. Majd megkérdezett egy orvost.

 

Ezt követően ismerősömet átutalták a Sote Tüdőklinikájára, mely pont a Szt. János fölött van, azzal közös telken, de gyalogosan nem csekély távolságra. Az átköltözés napján azonban nem érkezett meg az átszállítást végző mentő. A nővérke klumpájában csiszigve-csoszogva farolt be a kórterembe és közölte, hogy véletlenül nem lettek értesítve a betegszállítók. Így a rokonság kapott egy liftkulcsot és egy tolószéket. Szerencsére van a családban autó, így azzal indult el a társaság a tüdőklinika felé. Amikor odaértek a bejárathoz a sorompót őrző ember közölte, hogy a parkolás 400 Ft. Aztán kicsit halkabban, az ablakhoz közelebb hajolva hozzátette: „nyugta né’kül 200…”.

 

A tüdőklinikát egyébként onnét lehet megismerni, hogy egy rakás ember áll a bejáratban hálóköntösben, némelyikük infúziós állvánnyal, mások tolókocsiban és mind cigarettát szív.

17:08 | Peeet

2006. november 16., csütörtök

Gábor a gasztrobubus

Gábor barátom egész napját le tudja kötni, hogy azon gondolkodik, mit és hol egyen. Ha épp nincs kedve török kajához, és nem kívánja a kínait, és szóba sem jöhet a mekis daráltpatkány, csak ül a kormány mögött és egykedvűen, összevont szemöldökkel, szomorkás fásultsággal vezet. Ezzel szemben, amikor rituális és bestiális bográcslógatást tartunk Akarattyán, akkor csak úgy vibrál körülötte a levegő. Idén nyáron három ilyen rituális öntömést hajtottunk végre. Erre a célra építettem egy kerti sütőállást, mely – a dögök állítása szerint – erősen hajaz egy mauzóleumra. És bár én görög jellegűre terveztem, augusztusban találtam is rajta egy gipszből készült Lenin fejet, mire a társság harsány vihogása közepette elküldtem mindenkit észak-északkelet irányba H. Bóna Márta után.

Az orgiát egy kis matekkal kezdtük, vagyis letoltunk kétszer fél decit négyszer. Eztán következett a paprikás-tejfölös csirkepörkölt és köreteinek, kíséreteinek szertartásos előkészítése. Itt a feladatok elvileg megoszlanának, hiszen fontos a tűz minőségének fenntartása, a fa utántermelése, aztán a poharam állandó utántöltése, a terítés, és maga a főzés. Azonban Gábor nem adja ki a fontos feladatokat a kezéből. Inkább segítségül hívja jól bejáratott és minden fantáziát felülmúló –egyebek mellett James Bond-ot is megszégyenítő kerti főzőkészletét a kombi Opel csomagtartójából. Található itt nyárs fából, fémből, kétféle faszén, háromféle gyújtófolyadék, fújásra átépített porszívó a tűz ajzásához, rostély három méretben, kések, klopfolók, és szerintem egy disznópörkölő is elővillanna, ha nagyon kellene.

Gábor esetében a kajálás már a főzés megkezdése előtt órákkal, még a Balaton vizében megkezdődik. Itt ugyanis (sokadszorra is) megkérdezi: „…és mit fogunk főzni?” Noha előzőleg e kérdésre pontos és kimerítő választ kapott (uszkve hétszer), neki szüksége van arra, hogy – mint a gyerekek a mesét – újra és újra hallhassa, és maga elé képzelhesse a vacsorát annak legapróbb részletében is. Távolról ez úgy fest, hogy Gáborka a partközeli dagonyában csücsül egy álmos óvodás ábrázatával, vállát nyaldossa a köveken habosra verődött víz, tekintete a messzibe réved, miközben Cinci (Gábor kedvese) mellé guggolva meséli, hogy mi lesz aznap este a kaja. Ilyenkor Gábor néha belekérdez: „És a tojással mi lesz?” És Cinci elmeséli, hogy hogyan készül el a főtt tojás, a saláta, a süti.

A főzőcske sötétedés után is tart még. Éjfél körül Gábor székében hátradőlve, enyhén szétvetett lábakkal, homályos tekintettel és kissé tátott szájjal ül. Elfogyasztotta a fél decis fertőtlenítőket, csirkehusiját krumplival, az előző napról megmaradt grillhúsait, egy kis salátát, gyümölcssalátát, süteményt. Ekkor – éjfél után valamivel – érkezik a fagylalt tejszínhabbal és újabb gyümölccsel. Gábor ekkor már nem tud előre dőlni, nyelni és már csak marokra képes fogni a kanalat. Az, hogy az újabb fogásból esetleg már nem fogyaszt ez nem opció. Így egy darabig nézi (mint minden korábbi fogást is) a három hosszabbító segítségével kihelyezett állólámpa fényénél. Aztán betol egy kanálnyit szájába, a kanalat szorító kezét megpihenteti az asztal szélén, nyelni már nem lévén képes némileg teli szájjal és enyhén bandzsítva, kéjesen így szól: „Azt a megveszekedett…” Összezáródni nem képes száját az „m” betű ejtésénél kisebb adag tejszínhab hagyja el ívelt röppályán, nagyjából felénk. Majd ugyanebben a székben alszik reggelig.

16:19 | Peeet

2006. október 22., vasárnap

Szűzijáték – szexfóbia-csoportterápia

Az élet értelméről elmélkedők sokszor és sok irányból jutnak el egy közös végkövetkeztetésig, miszerint: a szex az. Nehéz is ezzel vitába szállni. Egy biztos, nem véletlen, hogy a filmalkotások jelentős hányada dolgozza fel a témát, vagy használja fel a szexualitást a nagyobb hatás érdekében. A dolog számomra akkor válik érdekessé, ha hosszúcombú, telt keblű és ajkú, agyonvakolt sztratoszféra-bombázók után olyasmit is látok, ami életszagúbb, hihetőbb, reálisabb számomra itt, közép-kelet Európában, Magyarországon. Szívesen megnézem én a Hangyák a gatyában vörös ruhás agysebész-nőjét és szőke, kékszemű, castingbubus barátját, vagy az Amerikai pite délszláv akcentussal pettingelő neutronbombáját és lüke barátját, aki élete első (két) aktusát véletlenül élőben közvetíti a hálón. Megnézem, végig is vihogom, de persze nem azonosulok vele. Az élet azért nem ilyen. Ha azonban olyan cikis helyzeteket látok, amilyeneket például Kovács István (író, rendező) dobott filmvászonra, vihogásom párosul valami kis gyomorgörcs-félével is, mert kicsit magamat látom bennük. A Szűzijáték a szüzesség elveszítés kínos és végletesen elbaltázott szertartását mutatja be Woody Allen-es iróniával, mű-macsócsávóval, igazi bénával, és hihető, reális prédacsajszikákkal. Ettől kezdve – bár a filmbéli helyzetek sokszor abszurdak – mégis átélhetőek és így izzasztóak: mert az ember magát tudja a legjobban kiröhögni. 
Összességében tehát a film nekem tovább mutat egy Hollywoodi rágóguminál. Hitelesebb, közép-európaibb, ráadásul a nagy csattanókon túl hemzseg az olyan apró, első nézésre sokszor rejtve maradó, kovácsistvános poénoktól, amiket szeretek. (Kevés szórakoztató alkotásról mondható el, hogy sokadszori nézésre is tartogat új meglepetéseket.) Ha mindenképpen kötözködnöm kellene valamivel, az talán a férfi főszereplő színészi teljesítménye lenne, azt ő azonban a fürdetős jelenettel jóvá is teszi, úgyhogy fel van oldozva. Végső soron ez egy jó magyar vígjáték, mely így mellőzi a nagyprodukciók kötelező, közönségbarátnak hitt és nevezett bugyutaságát. Tessék megnézni, és tessék jól figyelni, mert akad egy-két olyan becsempészett poén is, amin hetekig el lehet gurgulázni.

15:04 | Peeet

2006. augusztus 21., hétfő

"Itten van gusztus huszadika" /Egészséges erotika/

Az idei augusztus 20-a viszont tényleg rendhagyó volt. Ez sem a humán tényezőnek volt köszönhető.

Számomra már Bush látogatásával elkezdődött. Az azt megelőző napon ugyanis egy olyan helikopter (herripotter) repkedett a házunk fölött (vagy legalábbis én oda láttam, pedig nem a Parlamentben lakom), amit csak a k. nagy jelzővel tudnék illetni. Engem a tűzijáték és a Redbull verseny korántsem hat meg annyira, mint ezek a böszme nagy gépek, amelyek csak úgy elszállnak fölöttem – nem is olyan közel – és nekem mégis lelazul a prosztatám. A múlt évben a parlament mellett haladtam el amikor ez a dolog zajlott. A kupi mellett hirtelen megjelent az a nagy ezüst gép, ami olyan, mint amilyen a Balu macinak volt. A hangja csak egy másodperccel később jelent meg, addig nem is értettem, ki az az állat, aki egy ilyen izével vitorlázik. Aztán jöttek a hasonlóan méretes dolgok végül az utasszállító. Tesóm a múlt évi banzájt a Gellért uszodában élte végig és – állítása szerint - bizony be is színezte a vizet a Malév gép érkezésekor. Az idén már két Boing jött. Szerintem jövőre két toronyház formájú léggömb is lesz. (Egyébként szeptember 11 óta egyesek bojng-nak hívják a Boing-ot.).

Besenyei Péter műrepülését én nem tudom élvezni, mert egyrészt kifolyik a szemem a naptól, másrészt hiába nézek a hang irányába, addigra már sosincs ott a pali.

Az idei légibemutatót beárnyékolta Palik László. Annyi hülyeséget, olyan hangerőn és annyi időn keresztül összehordani csak betépve lehet! Azon túlmenően, hogy amerikai Cobra harci helikopterként felkonferált egy Chesna-t, ami a kollégájáért jött, hogy kivigye őt a budaörsi reptérre. Ha "Allah Akbar" feliratú pólóban lett volna és az a valami fel lett volna fegyverezve, szerintem jobban figyel. Már rég hazaértem Fannival, amikor a tévében még mindig ökörségeket ordibált azon a távolkeleti kétütemű robogó motorjához hasonlatos hangján, olyannyira, hogy amikor egy pillanatra átordította magát a beszélgetésünk hangerején és füleltünk három másodpercig, Fanni hirtelen rátörő röhögőgörcsében telibefruttyantott 80%-ban megcsócsált mézes-vajas-teás kenyérdarabokkal. Az biztos, hogy ha Palik nem riporter lenne, akkor krumplihámozót árulhatna a Skála bejáratában nagy sikerrel. Imádja az olyan dumákat, hogy: „a világ egyetlen csoportja, mely képes erre…”; „Európa egyetlen ilyen helikoptere…”; „a világon csak ő…”; „a világ legnehezebb manővere…”. Fenyő Zoli barátom erre szokta volt mondani: „Vakulj, paraszt!” Mindezek mellé a Dj Nemtomki is erősen be lett mutatva. Ő szolgáltatta a zenét. Ő volt tavaly is. Ezt azért tudom, mert pontosan ugyanazt a CD-t hozta el idén is, mint egy évvel korábban. Mondjuk nekem már akkor is tetszett. Úgyhogy jövőre felveszem! Meg ő is a tiszteletdíját. Végülis neki nyilván azt mondták, hogy csináljon zenét a tüzijátékhoz, azt nem, hogy újat.

Écsapám a néhány évvel ezelőtti napfogyatkozáskor az egyetlen volt, aki nem a napot nézte, hanem a fényeket maga körül. Azt mondta, egy kifli annyira nem érdekli, mint a természet látványa egy ilyen helyzetben. Na csak azért mondom ezt, mert én is hajlamos vagyok, hogy mást figyeljek, mint amit kéne. Augusztus 20-án az embereket figyeltem és két dologra jöttem rá: Megfigyeltem, hogy a szobafestők mindig fütyülnek, ünnepnapon is dolgoznak, lassan és lehetőleg egyedül. Viszont tudom miért! Betépnek a festéktől. És ez nekik jó!

És rájöttem arra is, hogyan lehet a zsírból pofátlanul egyszerűen izmot csinálni! Tetkóval!

Az esti nagy rémületet itthonról éltem végig. Kezdem azzal, hogy a tűzijáték tévés közvetítését – mint műfajt – eleve nem értem. Sok kicsi világító biszbasz cikázik a képernyőn. A tévé egyébként sem szól másról, mint biszbaszokról, melyekből sok van, világítanak, és cikáznak gyakorlatilag nonstop. Az már csak hab a tortán, amikor ezt három centi vastag, az objektíven álló vízrétegen keresztül látható. Itt az MTV-é a pont, akiknél egyszerűen megszakadt az adás.

A nagy futást az eső elől, sérülésestül, átgázolásostul, halottastul teljesen meg tudnám érteni ha az az eső sósav lenne. Ezt már a Balatonnál sem értettem. Emberek a parton, 30 fok, 28 fokos víz. Elered az eső, a part kiürül, a levegő lehül 24 fokra, a víz továbbra is 28 fok. Mi be a vízbe, emberek el, életmentő emberke aggódik. Életre szóló élmény, amit majdnem elront az életmentő, miután hatszor megkér minket, hogy a 120 centis vízből a parttól hat méterre menjünk már a 108 centisbe a parttól 4 méterre. Eső… VÍZ, érted?! (Egyébként le a kalappal a balatoni életmentők előtt!)

Képek a röpcsikről: http://kep.tar.hu/schpeti

17:41 | Peeet

Füred

Magam is meglepődöm rajta, hogy mennyire rosszmájú öregúrrá tudok válni az emberi hülyeség láttán, melynek így én is letéteményesévé válok. Hiszen egy hülyét sem kérdez meg senki, hogy „ki kezdte?”. Pillanatképek vannak csupán, miszerint az is hülye, emez is hülye, meg ez itt is hülye. Nem jelent felmentést, hogy ez itt azért lesz hülye, mert mindenki más is az. Egyéni szoc. probléma. Jómagam ezt az egészet úgy élem meg, hogy minden második héten eluralkodik rajtam az általános embergyűlölet, melyet egyébként minden első héten sikerül legyűrnöm magamban egy-egy Müller Péter, vagy hasonló könyv segítségével.

Nem szoktam a múlt miatt keseregni. Nem sajnálom, hogy eladtam a lakást, melyben felnőttem, nem sajnálom, hogy úgy alakult a családunk élete, ahogyan, stb… Az azonban állati rosszul esik, hogy igenis, el tudok képzelni olyan világot, ahol az emberek nem értelmi fogyatékosak. El tudom képzelni, hogy van olyan hely, ahol az emberek nem szállnak ki a kocsiból verekedni és megfélemlíteni másokat azért, mert az elállja az utat. Azt is el tudom képzelni, hogy van olyan hely, ahol az kap munkát, aki ért hozzá és nem az, aki nem ért, viszont a főnök régi szobatársának a fia, vagy ilyesmi. És ezt hosszasan sorolhatnám, csak a kutya nem olvasná, még én sem. Viszont itt a végső konklúzióm: Megérdemlem a sorsomat, bármi legyen is az. Ezt pedig igaznak tartom minden egyedre és úgy cuzamme az emberiségre is. Bővebben ezt sem fejtem ki.

Mint azt jól tudjuk, Mizar névre keresztelt zenekarunk, mely életünk mainstream-ét jelenti az elmúlt négy évben számos tehetségkutatáson vett részt, (többnyire dobogós helyezéssel hazatérve). Az utolsót (sőt, utolsó utánit) Balatonfüreden töltöttük egy hónappal ezelőtt. A történet olyan volt, mint egy középkategóriás cseh vígjáték. A helyszínen kilenc zenekarnak kellett színpadra lépnie, azonban már érkezéskor kiderült, hogy ez nem megy majd olyan simán, mint a korábbi hasonló rendezvényeken. Azt a kb. 400 kg-nyi felszerelést, melyet az Opel Astrába másfélórás Tetrisezéssel sikerült beküldeni (és amit ezt követően nagy büszkén le is fotóztunk) a színpadnál ki kellett pakolni. Ezzel szemben egy rendőr, vélhetően a Balatonfüredi örs három egyenruhásának egyik unatkozó és komplexusait erősen kompenzáló díszpéldánya (továbbiakban Sheriff) kezdte elhajtani a társaságot kocsistul, cuccostul. Amikor jeleztem a közegnek, hogy értékelném, ha körülírná elképzelését arról, hogy a fellépők hol pakoljanak és parkoljanak, jelezte, hogy ezt ő fizetőparkolóban képzeli el. A füredi fizető zónáról három dolgot érdemes tudni: ad1. A díja 600Ft/óra, ad2. A fizetési időszak nem este hatig, hanem 11-ig tart, ad3. ingyenes parkolási lehetőség a 71-es út túloldalán van csupán, amely kilométerekre van a színpadtól. A főszervező hölgy – miután öt órára odarendelte a zenekarokat – fél hat körül elő is került, így neki tudtam szegezni a kérdést, hogy van-e parkolóhely a területfoglalási engedélyükhöz. Az felelte „igen, három…”. Egyébként vele kapcsolatban már az gyanús volt, amikor a telefonban arra a kérdésemre, hogy „lesznek-e alapok?” azt felelte, hogy „minden lesz!”. Rögtön az jutott az eszembe, amikor gyerekként utaztam Bényére nyaralni nagymamám nővéréhez és az engem kísérő Lacibácsit kérdeztem, hogy van-e abból a tavalyi eperlekvárból. Azt felelte: Minden van. Persze lekvár nem volt és Lacibácsinak fogalma sem volt, miről beszélek. Persze én szívesen elmagyaráztam volna a szervező hölgynek, mit is értenek az alatt, hogy „alapok”. Azonban ő nyilván fontosabbnak tartotta azt, hogy olyasmi ne derüljön ki róla, hogy valamit nem tud, vagy nem is ért. Alapok nem voltak (és ettől kezdve a színpad hangosítása szakmailag nem volt lehetséges, hiszen senki, aki valamilyen szinten ért egy koncert hangosításához ezt a munkát így nem tartotta volna elvégezhetőnek). Így jött az un. vonalból szólás, avagy vakrepülés, avagy biztonsági játék. Vagyis az, amikor minden zenész azon imádkozik, hogy – akár emlékezetből – lejtásza a dalait. Nincs értékelhető hangszín (sound), kontrol (színpada visszajövő hang, arányos hangbeállítás).

Aztán kiderült az is, hogy a „minden”-be még egy pianino is beletartozik. Ez a szervezővel folytatott korábbi megbeszéléseinkkor volt már zongora, kiszongora, pici zongora. Utolsó telefoni megbeszélésünkkor már kihangsúlyozottan pianino volt. Kiderítette, hogy az, nyilván a többi nyolc zenekar nyomására, akik nem elégedtek meg a pici zongorával. Mi sem, csak mi ennek értelmében már tudtuk, hogy visszük a saját pici zongoránkat.

Egyébként a pici zongorával nem is lett volna semmi baj. Viszont az ilyen hangszereket színpadra szállítást követően és főleg szabadtéren újra kell hangolni. Ez a pici zongora  viszont nemhogy hangolva nem volt az elmúlt években, de húrok is hiányoztak belőle, így nem is szólt minden hang.

Pillanatok alatt összeült nyolc válságstáb, hogy megtárgyalja, mi is legyen most, majd nyolc zongorista állt sorba a zenekarunk zongoristájánál, hogy „hadd használjam a hangszert”. Mindez a szervezőségnek még csak fel sem tűnt. Holott mind a nyolc zenekar egybehangzóan arra hivatkozott, hogy telefoni érdeklődésükkor azt az információt kapták, hogy nem hozhatnak saját hangszert, azt kell használni, ami van.

Aztán a fellépések sorrendje is kialakult állítólag úgy, hogy minden zenekar húzott egy sorszámot. Ez bravúros volt, mivel mi a harmadikak lettünk, pedig nem is húztunk. Részint teljesen mindegy. Addig igyekeztünk a színpad mögött készülődni, ahol egy elkerített, frissen füvesített rész volt, melyre nem léphettünk. Annak szélén emberi fekália (gondolom emberi, hiszen papirzsepit kutyus ritkán használ). Mellette a rögtönzött parkoló és a színpad kiszolgáló-épülete öltözőkkel… mely zárva volt. Kaptunk viszont széthajtható székeket és üdítőt. Széthajtható székből 5 darabot (a 45 ember). A verseny végefelé a szervezőség ezeket lázasan elkezdte kutatni azzal, hogy kinyittat minden autót és értesíti a rendőrséget, avagy a helyi Sheriff-et. Nem volt ki a leltár, így lettünk még tolvajok is.

Tévedés ne essék, nem írtam volna erről az egészről egy szót sem, ha a végén a rádióban ugyanez a hölgy e rendezvény kapcsán nem nyilatkozta volna így: „Háromszor is gondolja meg mindaz, aki rendezvényszervezésre adja a fejét, mert…” és „Most is három rendezvény megszervezésével foglalkozunk…”

Nem baj, ha valaki alkalmatlan valamire. Nem baj, ha valaki hibázik. De vegye már ezt észre! Az alapvető problémám, hogy jövőre is ők fogják csinálni ezt kb. ugyanilyen lelkülettel.

De a legjobban mégiscsak az fáj – már megint – hogy ez ennyiből lehetne akár egy jó rendezvény is. A Füredi Jazz Fesztivál lehetett volna egy jó hely is. Fentiek mellett, például ha nem esne egybe a Veszprémi Utcazene Fesztivállal. Amikor a szervező figyelmét felhívtam erre így reagált: „Nemmondod!?”

16:08 | Peeet

2006. április 27., csütörtök

Véredény

Ismét megnéztem egyet a Cadilac Drive-ból. Erre találhatták ki eredetileg a televíziót, kremalássan. Aki nem ismerné: Adva vagyon két őrült. Az egyikük nem csekély lexikális tudással és érdeklődéssel bíró showman (Fábry) a másik egy világcsavargó életművész (Wahorn) és ezek ketten elindulnak egy vörös színű nyitott Cadilac autóval (Véredény) először bejárva Amerikát, majd a volt Szoviet Unió területét. Itt-ott megállnak, megmutatnak egy-egy magyart (akik mindenhol ottvannak), és elmesélnek egy-egy történetet a helyről, a múltról. Közben persze teljesen őrültek. Egy biztos, életszagú (nem szétsnittelt, jól belőtt) képet kapok olyan helyekről, ahová jómagam sosem jutnék el, például azért, mert eszem ágában sem lenne betenni a lába oda.

Szerintem csúcs, DVD-re vele!!!

0:27 | Peeet

2006. április 25., kedd

Bicó

Nem tudom, mi van ma velem... Egész nap Palcsó Tomit dúdolok...!

Utolért engem is a bicikliláz, ma én is belevágtam az ideibe. A bicóm viszont egy trahák. Pszicho-váltója van. Ez azt jelenti, hogy mikor váltok, mechanikusan nem vált, pszichésen mégis jobban érzem magam tőle. Alapvetően két problémakör van biciklizés közben, ha a többi sokat nem vesszük most elő. Az egyik a női ruházati boltok kirakatainak körzetében van. Itt ugyanis olyan középkorú hölgyek vannak, akik nem haladnak, hanem... terjednek. A haladás és a terjedés közötti alapvető különbség az ilyen hölgyek esetében, hogy a haladásnál legalább egy valaki van, aki tudja, merre tart az ojektum. Maga a haladó. A kirakatoknál ő sem. Ráfókuszál a gyöngyiböngyi rokolyára, de mindenközben mozgásban van. (Sokszor ez benne sem tudatosul.) Ez a mozgás pedig úgy működik, mintha néha az ojektum féregjáratba is belekerülne. Vagyis hiába kerülöm el öt méterre, elémkerül. Nem tudom hogyan, de ELÉMKERÜL, hogy a ménkű állna beléje.

De ez még mindig jobb, mint a másik kategória: a cekkeres néni! Nem hiszem, hogy erről sokat kell mondanom. Létezik az a sebesség, amely olyan kicsi, hogy veszélyes! Ellentétben a kirakatos nénikkel, a cekkeres néniket esély sincs elkerülni/megúszni. Függetlenül attól, hogy járdán, úttesten, vagy sztrádán megy a bicajos.

Sajnos igencsak kijöttem a formából. Az, ami egy éve egyszerűen nevetséges táv/erőfeszítés volt, most megkottyant. Pedig most, amikor a város a középkorba süllyedt vissza (sehol egy 4-6-os villamos), amikor gyorsabban alszom, mint busszal közlekedem, szükség van a szélvésznek számító Nimbus 1/2 -emre.

Pedig CM-re is mentem volna... Főleg, hogy a Sólyom is tekert... Mellégurultam volna, hogy picit tarkóntockoljam: "tekerjééé!" :) Sokan mondták, hogy nyomottabb volt a hangulat idén a CM-en. Az enyém biztos, hogy nyomottab volt. Én hatszor beszéltem Gyurcsánnyal, kettőször Orbánnal, kettőször Kunczéval, egyszer Demszkyvel, és egyszer Eperjessel. Ez elég ok.

 

14:29 | Peeet

2005. december 29., csütörtök

I Love Windooooooooooooooooooooooooo

Ez jött mailben:

"Sérülékenység: wmf (Windows Meta File) képformátum

Az F-Secure figyelmeztetése szerint szerda délelőtt egy olyan kártékony
kód jelent meg, amely egy eddig még nem javított Windows sebezhetőséget
kihasználva tetszőleges kód futtatására képes minden Windows operációs
rendszeren.

A hibát kihasználó kártékony kód egyre több weboldalon található már
meg, és trójai programokon kívül különféle kémprogramokat is telepítenek
a látogatók gépeire.

A hibára jelenleg még nincs javítófolt, a Microsoft azonban közétett egy
ideiglenes kerülő-megoldást. A wmf fájlok kezeléséért a 'Windows kép- és
faxmegjelenítő' alkalmazás a felelős, ennek kiiktatásával ugyan a
felhasználó (más program nélkül) nem lesz képes képfájlokat
megjeleníteni, viszont csak így kerülhető el egy esetleges fertőzés.

Az alkalmazás kiiktatásához a Start menü futtatás parancsába kell az
alábbi sort begépelni, majd futtatni:

regsvr32 -u %windir%\system32\shimgvw.dll

A fent említett ismert mellékhatások ellenére mindenkine erősen
jaasoljuk a fenti parancs futtatását, hogy gépüket biztonságban tudhassák!"

:)

Nem értek hozzá, de valahogy a következő hasonlat buggyant elő írói vénámból: A Microsoft megépített egy tengerjáró luxushajót egy halom lóvéért. A tengerjáró luxushajó oldalán meglepő módon ez áll: "Microsoft Tengerjáró Luxushajó". Azonban egy ladikról van szó. A ladik tele van lukakkal, és tulajdonképpen folyamatosan süllyed és süllyedt mindig is. Most kiderült, hogy az orrdísz, ami mondjuk Bill Gates szárnyas torzója mahagóni mintájó polipropilénből valójában olyan súlyos, hogy a hajó orrát időnként a víz alá nyomja. Erre a cég a következőt mondja. Itt ez a k. nagy szekerce. Csűrjed le vele az orrdíszt ideiglenesen, ozt majd kitaláluk valamit. Ezzel egy Microsoft tetkós kéz nyújt egy valóban terjedelmes szerszámot a felhasználó felé, aki ott áll a ladikban jobb kezének öt ujjával négy lukat fog be, bal kezével tartja az evezőt, mely - lévén polikarbonátból - eltörött az első húzásnál, jobb lába egy lékben van, a bal viszont eleve belelóg a vízbe. A kéz pedig ott tartja a pasi orra előtt a szekercét, hogy az elvegye és lecsapja vele az orrdíszt. A kézhez tartozó fej pedig tartalmaz egy mosolyt, mely mosoly pedig amolyan "autókereskedői" vakítófehér fogakat.

És aztán a történet lelki szemeim előtt így folytatódik:

Hősünk egy darabig nézi az orra elött ingó-bingó szerszámot. Majd egyszerre végtelen nyugalom önti el. Kihúzza végtagjait a likkból, amitől a hajó elkezd megtelni vízzel. Átveszi a szekercét, egy mozdulattal lecsapja az orrdíszt, majd az így kinyert remekművet beküldi a világító mosoly mögé, és a szekercével megtámogatva leküldi farcsontig. Ez után a kettétörött evezőt is felhasználva vizibiciklit hajtogat a műkedvelőből, melyen rögtön töréstesztet végez az imént kapott szerszámmal. Miután a törésteszten az újdonsült jármű erősen megbukik, hősünk egy csukafejessel a vízbe veti magát, nyugodt tempókkal kiúszik a partra és... inkább nyelveket tanul vagy nádsípot farag.

16:16 | Peeet

2005. december 23., péntek

Drága kedves mindenkik, ki olvassákolod! Vagyis Fanni és Perka!

Nagyon buldog karácsonyt kívánok! Az új évről majd később!

És hogy ne maradjunk gravitációt erősítő olvasmány nélkül, íme egy link, amin én konkrétan telibefostam a bokámat!

Nekem a CSS a kedvencem! (CSS=Tartalom Tülekedés rendszere)

0:26 | Peeet

2005. december 18., vasárnap

Superman

Megfejtettem ezt a Superman dolgot!

Szóval van a Superman, meg a város, ahol ténykedik. És ugye ottan vannak a bűnözők. Namármost ha én
bűnöző lennék, és ottan lenne ő, akkor én biz nem mernék bűnözni. Merthogy ugye jön, aztán majd jól szénné
néz, vagy csomóra köt, vagy ilyesmi. Szerintem ezzel minden épeszű bűnöző így lenne. Mármint hogy számolna
ezzel. De mégis minden részben újra és újra valaki elkövet valamit, amivel nyilvánvalóan felhívja a figyelmet
magára és kockáztatja, hogy csúnyán el lesz vele bánva. Namármost... A bűnözők azért nem hülyék, vagyis akkor
biztosan nem, ha saját bőrükről van szó. Miért kockáztatják meg mégis a bűncselekményt, ha félő, hogy Superman
lecsap? Megmondom! Mert kicsi a sansza annak, hogy ő eljön. Vagyis az esetek nagytöbbségében nem jön el.
Ebből már könnyen kitalálható, hogy mikor jön el biztosan: Ha kamera van a helyszínen! Superman csak kamera
előtt menti meg a világot! Így csakis hetente egyszer! Tehát nem is olyan nagy hős. A hét hat napján tojik a világra
és nyilván Lojizt prücsköli civilben! Tehát egyáltalán nem veszélyes, mert ha bűnözni akarok, csak megnézem, hogy a
bankba, ahová be akarok törni, van e forgatócsoport. És ha nincs, akkor semmi gond!

Na tessék! Superman tehát nem más mint egy posztkapitalista médiahős, bérlistás szuperhíró!

És most jön a lényeg! Mindezzel ugyanis bebizonyítottam, hogy ha azt az alapértéket vesszük alapul, amelyet
Superman sugal, nevezetesen "a hős ahol tud, segít" és ezt "mindíg" teszi, és ezen az értéken nem változtatunk,
akkor ugyebár Superman a saját értékrendjében bukik meg, esik hasra! Vagyis ha én (szuperhatalom, különösebb
muszkli, csinos pofika és kék-piros zsugorfólia nélkül) tartom magam hozzá, vagyis "ahol tudok segítek", de mindenesetre
hetente nem csak egyszer, hanem akár csak kétszer, háromszor (pl átadom a helyem a villamoson, megdícsérem a
Fanni haját, kitakarítom a fürdőszobát, stb...) akkor én kapásból jobb vagyok, mint Superman!

Vonjuk le tehát a végső konklúziót, miszerint Superman hozzám képest egy kis pöcs. Egy trahák! Egy nullajanó!!!
Vagy: Supermanebb vagyok még Supermannál is!

Ja, és mégvalami: Ki is Superman?? Mi is a polgári neve, amit olyan nagyon titokban tart? Úgy van, ő Klárk Kent! Ezt mindenki tudja.
Pedig ő titkolja! Lojiz meg eljátsza, hogy nem tudja, pedig mi tudjuk, hogy tudja, hisz mi is tudjuk. Minden héten kiderül.
Tele van vele a tévé. Tehát Superman szerénykedik, valójában azonban ÁLSZERÉNY!!!

És én? Rólam alig tudják páran, milyen csávó vagyok! Nem kérkedek vele, egyszerűen csak úgy jön! Fakad bentről...

Lehetne a nevem Sperman! Neeeem! Ez közönséges! Leszek mondjuk Peti! Ez az! Ez diszkrét. Többen vannak Petik,
de nem mindegyik esetében jelenti a dolog, amit jelent... már tudjuk mit. Hmmm. Peti... Ez jó! Új értelmet kapott a nevem!
Szerény (hiszen nem olyan megalomán, mint a SUPER). Lehetnék Petiman. Vagy - ha már magyarok vagyunk - Petiember! Ezazzzz!!!!

 

21:26 | Peeet

2005. december 15., csütörtök

Nagyi és Frici

— má á
— ...
— má á áá
— Mit akarsz?
— má
— Kaptál enni!
— má áá á
— Hagyj békén!
— má
— Tele a tányérod, mit akarsz még?
— m á á
— Hallgass már, addig nem kapsz mást, amíg azt meg nem etted!
— má áá áá
— ...sajnálom!
— má á
— Hallgass!
— má
— ...
— má ááá
— Nem érdekelsz!
— má
— Miiitaaakaaarsz????
— má
— Ne bosszants!
— má á áá
— Hagyjál már az örökös nyivákolásoddal! Nincs! Na! Megmondtam!
— má á
— Elég legyen
— má
— Már nagyon elegem van belőled!
— máá
— Na gyere...
— má áá á
— GYERE BE!
— má
— Gyere be, mert megfázol!
— máá á

...

12:11 | Peeet

2005. december 14., szerda

fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw: fw:

Kitört a "fw:" hisztéria, kremalássan! Mióta neten lógok, azóta érkeznek hozzám napi rendszerességgel továbbított levelek. Ezek egy része arra figyelmezt, hogy ha és amennyiben nem küldöm tovább azt a három vonalkából, két göbből és egy kettőspontból álló virágszállnak nevezett karaktertorlódást, amit nyilván valami házikedvenc generált a képernyőre, midőn a jó meleg monitorról rávetette magát a billentyűkre, úgy hét napon belül (esetenként kilenc, öt, vagy három) elüt egy atomtengeralattjáró. Ennek a típusnak a továbbfejlesztett változata, ahol konkrét eseteket is leír a rendkívül leleményes ötlettröszt, miszerint pl. Stultz Gizella nem küldte el a levelet hét ismerősének, és következő nap meg is érkezett a gázszámla, ellenben Grúber Arzén rögvest, midőn megkapta a mailt, máris hét ismerősének továbbküldte (sőt, megtoldotta még kettővel) és - láss csodát - öt nappal később megellett a kamrában lakó háziegér.

Jön a kategória harmadik típusa, személyes kedvencem, melyek eredetie angol nyelven íródtak, és melyeket valami igen elfoglalt ember szépen lefordított. Ezek mondanivalója lényegében nem tér el a fent leírtaktól, pusztán csak Stultz Gizella lesz Jessica Simphson, Grúber Arzén válik Wanda Smith-é. Persze többé nem is a gázszámlától kell félnünk, hanem mondjuk a kolumbiai drogkarteltől...

Aztán ott a tudományos köpenybe bújtatott elmebaj. "A levél alján látható n értékhez adj hozzá 1-et, küldd tovább, és akkor az jó lesz mert majd látjuk, hogy hány n vagyunk." Ennek az a lényege, hogy legalább a kiötlőjük gondolja azt, hogy miközben márvégrenemunatkozik, még intellektüel is.

Van persze sok egyéb is. Ezek inkább a SPAM mondakörbe illenek. "Gratulálunk, te nyertél a zambiai ötös lottón! Hogy megkapd ötvenháromezer kepula nyereményedet, add postára a hétezerötszáz dolláros illetéket." illetve " Sajnálattal értesítünk, hogy egy általad nem ismert zambiai ötöslottó nyertes rokonod rád hagyta minden vagyonát, hogy megkapd ötvenháromezer kepula örökségedet, add postára a hétezerötszáz dolláros illetéket." És van olyan, aki el is küldi! Az ilyet a tévében is mutatják!

Szóval az ilyen körlevelek száma az elmúlt néhány napban megduplázódott. Az új termés fele a már megszokott idegtotyi. (Itt kérem az ilyeneket kitalálók jellemrajzát az ügyeteles profájlertől). A másik fele a körleveleknek a "Ne küldj körlevelet, mert..." kategóriába tartoznak. A mert után pedig a legkülönbözőbb fenyegetések jelennek meg, melyek túlnyomó részén érződik, hogy megfogalmazójuk hosszasan vicsorogva remegte rá a billentyűzetre az általa legaljasabbnak, legkönyörtelenebbnek vélt retorziókat, úgymint "...kitöröllek", "...kizárlak", "...blokkollak", "...szétveremapofádat!!!", "...kirágom a májad!", "agyonjscabpBUIVOVB%/!!=Ö%+:?,.éP te rohadék, TEEE!", stb...

Lefogadom, hogy az még senkinek nem jutott az eszébe, hogy az ilyen körleveleket összegyűjtse! Később ki is lehetne adni! Hopp! Bocsika!!! CopyRight van erősen!

 

0:41 | Peeet

2005. december 10., szombat

kád

Tesóm kicsit meghízott... A háta is. Tudom, mert ráragadt a kádra. Hátradőlt, a háta meg mint egy tapadógorong... Cuppp... Jó erősen, mert nem bírt kimászni. Ott vergődött a kádhoz ragadva. Percekig nem tudott lecuppanni. Aztán egy fogkefével lefeszítette magát...

0:30 | Peeet

2005. december 1., csütörtök

Szemembe forró ólmot öntsetek!

Most, hogy rendszeresen trüsszentem telibe a katódcsöves flat monitoromat, és többnyire az ágyat nyomom és a tévét nézem, feltaláltam két új terméket a csodálatos hajhagymafertőtlenítőhatásúrágógumi és a Zorro vezette Trabanttól ihletve. Íme

Az első az a fluoridos fogkrém és wcfertőtlenítő egyben. A termék nevén még töröm a fejem. Egyébként ebbe a kategóriába lehetne sorolni a barátomamedvesajtot is, melyet a csésze szélén fityegő ketrecbe préselve klotyeszöblítőként is lehet használni! Lehetne lila. Neonlila.

A Light csipsz, light cigik, light margarin, light joghurt és light light után szabadon: Népszabadság Light. Eztán Győzike rajongók is olvashatják a lapot, és a lényeget meg is értik. Az időjárás eztán nem így szólna: " Észak felől hidegfront húzódik a Kárpátmedence térségébe." Hanem így: "Kurva hideg lesz!"

A Bió macskaeledelt vettétek??? Az is tele van "húsosilyenkisfalatkák"-kal. De tényleg, most viccen kívül. BIO MACSKAELEDEL!!! Azért ezen a ponton valóban álljunk meg egy másfelesre, legyen szó percről, vagy deciről. Ez az a pont, amikor már az sem kérdés többé, hogy mi a dágványnak kalgonizáljam azt a rohadt mosógépet, ha másfél éves kalgonadag árán veszek egy új berendezést. Nemnemnem... Sutty, ez már a múlt! De a bio macskakaja...! Nem szeretek káromkodni, de ezt most a kontextus megköveteli: HÁ' BAZ'MEEEEEG!    B I O   MACSKAELEDEL!     Jógatanfolyamot ne indítsunk nekik? Emlékeztek a Bátterflájra. "Ön erősítheti hasizmát úgy, hogy közben fel sem kell álnia a tévé elől!" Ez az a valami, ami árammal csapkodja az ember hasát, miközben az ül és tévézik. Vége! Mit nekem?! BIO MACSKAKAJA!

Szóval a tévé előtt fekve hirtelen késztetést éreztem, hogy rendkívüli mennyiségü vitamint vegyek magamhoz a gyors gyógyulás érdekében! Dédnagyapám bölcs szavai jutottak eszembe. Ő rendkívüli ember volt. Egyszerű parasztember, de mégis rendkívüli. Bölcs. Az olyan helyezetekben, melyekben már nem lehetett okosat mondani, neki sikerült. Tényleg rendkívüli bölcsességgel áldotta meg az isten, vagy az élettapasztalat. Szinte látom magam előtt, amint - ha élne - a tévét nézi, majd mérhetetlen bölcsességével így szól:

"...................... aaaaAAAAAZANYÁDPICSÁJÁÁÁÁT!"

14:45 | Peeet

2005. november 22., kedd

Ázsiacenteröcsém!

Ázsiacenter, gyerekek! Á ZS I A C E N T E R!

Ti tudjátok mi a panorámalift? NEM-E????????? Na az olyan, hogy az 1. emeleten be kell szállni, és akkor meg kell nyomni a gombot: "2. emelet". Putty. És akkor nem lesz semmi, ezért meg kell nyomni megint, aztán azt a gombot amin két nyíl van, mert az majd becsukja az ajtót. És akkor majd 2. emelet. Megnyomod, és akkor sem. Ezért "toszkodni kell". Az ajtó becsukódik. Picit. Aztán kinyílik és beszáll még két alak a már a liftben álló nyolc mellé. Tehát előröl: 2, aztán zárósgombtoszkodás. Zavarba ejtő semminemtörténés, majd ajto be, és lift... le. A pincébe. Lassít. Panoráma van, autós (mélygarázs). Lift meg., ajtó ki. Három ember ki, öt be. 2-es és nyílas toszkod. Semmi. "Azt nem úgy kell!" hallik az tehülyepicsa hang és a kapcsolótáblához furakodik egy tehülyepicsa arc. És megnyomja a 2-est. Semmi. Ezúttal tehülyepicsa toszkodja 2-est! Ajtó be, picit, és ki. +1 nő. Ugyanaz előről: tehülyepicsa toszkod 2, vár, toszkod még, vár, ajtó be, lift fel, 1. emelet, lift megáll, ajtó ki, -3 +4, semmi, picsaarc toszkod 2, majd záró, semmi, +2 -mi.

A lépcsőfordulóból visszanézek. Lent az elsőn üvegfalú panoráma lift. Benne 16 ember. Egyik sem mozog. De, az egyik mégis. Gombot toszkod.

20:41 | Peeet

2005. november 3., csütörtök

Irány Amerika! Vagy nem...

Kis szünet a nagy munkában! És találtam is valamit nektek!

No, hát ha valaki feltétlenül meg szeretné tapasztalni, milyen is az a hely, ahol nyugdíjasok jelentenek fel egy öt éves kisfiút, hogy az szexuálisan molesztálta 3 éves lánytestvérét, akkor ehhez vízumkérelmet kell benyújtania. A közhiedelemmel ellentétben - és itt most nyomatékosan felhívom figyelmeteket - a kérdőíven NEM, tehát NEM szerepel a beutazni vágyó személy segglyuk-átmérőjével kapcsolatos kérdés! A következők azonban igen:

Volt-e valaha letartóztatva vagy büntetve bármely vétség vagy bűncselekmény elkövetése miatt, függetlenül attól, hogy kegyelemben vagy más hasonló jogi mentességben részesült? Foglalkozott-e valaha kábítószerterjesztéssel vagy eladással, prostitúcióval vagy kerítéssel?

Igen Nem

 

Nem, de egyszer mérsékelten ittas állapotban lehugyoztam egy Ferencz körúti hirdetőoszlopot, melyen egy amerikai mozifilmet hirdettek! A főszereplő filmbéli neje kicsit hasonlított George W. Bushra. Leginkább a köldökük. Már nagyon megbántam!

 

 

Megtagadták-e Öntől valaha az Egyesült Államokba történő bebocsátást, ill. volt-e Ön valaha deportálási elsárás alatt? Kísérletet tett-e valaha arra, vagy segítette valaha bárkinek, hogy vízumot szerezzen ill. bejusson az Egyesült Államokba vagy bármilyen más bevándorlási kedvezményhez jusson, szándékosan hamis adatok szolgáltatásával vagy egyéb törvénytelen eszközökkel? Járt-e amerikai állami általános iskolába diák (F) vízummal, vagy állami középiskolába költségtérítés nélkül 1996. november 30 után?

 

Igen Nem

 

Egyszer az ovi udvarán a szomszéd óvoda udvarát határoló drótkerítésen keresztül megfenyegettem egy fiút, hogy ha sokat dumál hívom az Ivánt, aki már elsős, és aki valószínűleg át tud mászni a kerítésen, és ki tudja verni a fogait. A fiúnak, akit megfenyegettem mintha amerikai-angol akcentusa lett volna. Már nagyon megbántam! (elsárás=eljárás? Mert akkor „Igen”)

 

 

Abból a célból kéri-e bebocsájtását az Egyesült Államokba, hogy ott olyan tevékenységet folytasson, amely megsérti az export tilalmi szabályokat, hogy felforgató, terrorista vagy más törvénytelen tevékenységet folytasson? Tagja vagy képviselője-e olyan szervezetnek, amelyet az amerikai külügyminiszter jelenleg terrorszervezetnek minősít? Részt vett-e emberek üldöztetésében a német náci kormány irányítása alatt, vagy részt vett-e valaha népírtásban? Megszegte-e valaha az USA vízumszabályokat? Tartózkodott-e valaha engedély nélkül az Egyesült Államokban, vagy kiutasították-e Önt valaha az Egyesült Államokból?

 

Igen Nem

 

Nem, nem vettem részt népírtásban, ez kizáró ok? De de de remekül bánok a joystick-kal, arra az esetre, ha egyszer segíthetek tomahowk rakéta célbajuttatásában 2000 kilóméterről. Nem, nem fenyegettem még meg pilótát kihegyezett szalmakrumplival a kezemben. A bebocsájtás viszont valóban rizikós, márcsak népírtás szempontból is... (Nem volt diplomás tolmács?)

 

 

Megakadályozott-e valaha egy személyt a törvényes felügyeleti jog gyakorlásában amerikai állampolgár gyermek esetében, melyet egy amerikai bíróság hagyott jóvá? Szavazott-e valaha az Egyesült Államokban a törvény vagy jogszabály megsértésével? Lemondott-e valaha az amerikai állampolgárságáról abból a célból, hogy elkerülje az adófizetést?

 

Igen Nem

 

Nem, most mondok le először az amerikai állampolgárságról de lehet, hogy rendszert csinálok belőle. Ez lesz a hobbim. Mondjuk minden csütörtökön 2-től fallabda (skwash) helyett amerikaiállapolgárságróllemondok.

 

 

Szenvedett-e valaha a közösségre veszélyes fertőző, járványos betegségben? Volt-e valaha súlyos fizikai vagy mentális rendellenessége? Volt-e valaha kábítószer rabja vagy terjesztője?

 

Igen Nem

 

Nem, még nem dolgoztam az USA kormányának!

 

 

Egy igenlő válasz nem jelenti automatikusan azt, hogy nem jogosult vízumra, azonban ha bármelyik fenti kérdésre IGEN választ adott, vagy ha ezzel kapcsolatban kérdése van, javasoljuk, hogy személyesen keresse fel hivatalunkat.

 

Szívesen felkeresném, de akkor az utolsó kérdésre adott válaszomban már nem lennék bizonyos! Egyébként kihagynám!

 

Nekem mindenesetre ez tetszik, mert ők - úgy látszik - központilag, szervezetten idióták, míg mi csak spontán. Nekem erről az egészről az átkos jut az eszembe. Egy nagy csillag helyett most van sok kicsi, Gorbi helyett az elnök, Gorbi homlokfoltját pedig Monika spermafoltja váltotta fel. Tehát minden a helyén van! Munkásököl vasököl oda strike-olna, ahová köllene, ha sejtené, hogy az hol van. Két lehetőség van ugyanis. Vagy a földkerekség egyik legüresebb sivatagát és hegyvidékét bombázzák, vagy bulgáriát... véletlenül. A harmadik megoldás, amit azonban gyorsan el kell felejteni, az az, hogy lövik a gyanúsan közlekedő gyanús autót, melyben gyanúsan vezető gyanús magyar gyanúsan meghal. És utána gyanús gyorsasággal (mely vetekszik az űzött gazelláéval) elfelejtjük ezt a gyanús esetet.

Persze véletlenek vannak. Nemrégiben a tévét néztem. Azt hiszem a nagy Misziszippis özönvicc kapcsán épp egy kislányt mutattak, aki egy romos ház mellett ült. Lehetett hat éves, vagy talán nyolc. Kezében egy kétcsövű mordály, lábait vidáman lóbálta. "Apu azt mondta, ha valaki el akar lopni valamit, azt lelőhetem. Ez igazi puska ám, nem játék!" És valóban, a kölök kezében valami Remington volt, apuka sehol. A kép is remegett egy kicsit, gondolom az operatőr próbálta kezét jól látható helyen tartani, és reménykedett, hogy a család birtokában nem volt az övéhez hasonló kamera, amivel esetleg össze lehet téveszteni ezt.

A másik kedvencem. Domufilm a Spektrumon. A szeptember 11-i terrortámadás előzményei. Jegykezelő bácsi aki a terroristákat felengedte: "Láttam a gyűlöletet a szemében, gondoltam is, ha ez nem terrorista, akkor nem tudom ki az! De öltönyben volt, mint egy hétköznapi üzletember." Következik egy fantomkép az épp beszálló terroristáról, amit a helyi kamera rögzített. Öltöny, nyakkendő sehol. Átöltözött. Lekezelték a jegyét, és az utána hopp, átöltözött. Egyébként az egész film arról szól, hogy a CIA mennyire sejtette, hogy valami készül, és hányszor figyelmeztette a reptereket. Szerintem azóta is napjában hatszor odacsörög, hogy "Figyelem, fiúk, készül valami." Aztán ha mégsem történik semmi, akkor ügyik voltak, ha meg mégis, akkor "Mi szóltunk!" Jó biznisz ez a CIA dlolg. Jegyeztetni kéne CIA részvényeket a tőzsdén!

22:36 | Peeet

2005. június 15., szerda

Még nem vagyok kész rátok?

Megjelent írásom a Readers Digest júniusi példányában. Addig-addig csiszolgattatott, míg mára a "Vízbenszülés Norbival" kategóriába került a "középszar"-ból.

Más:

Nagymamám: Hagyjátok éjjelre is nyitva a wc ajtaját, mert a macska éjszaka is pisil.
Én: Jó, de úgyis a kádba fog hugyálni...
Nagymama: Nem pisil a kádba! Ma is olyan szép szívalakút pisilt!
Én: ????
Nagymama: Tényleg! Szóltam is a Panninak (szomszédasszony, macskaimádó), hogy nézze meg, milyen szép szívalakút pisilt.

Azt hiszem ennyi előzményre nekem is szükségem volt, hogy majd ha nagymamát és Pannit a klotyóban találom, amint éppen a macska lavorja főlé hajolnak és nagyokat sóhajtanak, ne kapjak a telefonhoz. Vagy annál inkább...

Fanni egy ismerőse, egy kis kápolna tulajdonosa:

"Apám olyan rendes volt, hogy odavitette a szülei koporsóját, meg az anyámét is. Most három koporsó van a kriptában. Annyi hely van, hogy táncolni lehetne..."

meg a másik:

"Halottak napján gyertyákat, meg mécseseket gyújtanak ott, és már a vonatból látszik a sok apró fény a kriptánál. Úgy feldobja!"

...

0:04 | Peeet

2005. április 10., vasárnap

Százhetvenkét másodperc alatt a mö körül.

Tudjuk jól, hogy amit élelmiszerboltokban vásárolunk és amit aztán megeszünk, hemzseg az európai autósztrádákról elnevezett adalékanyagoktól. Némelyektől csak rákosak leszünk egy kicsit, másoktól pedig bebábozódnak lábujjaink, aztán néhány hét múltán egy tavaszillatú reggelen azt látjuk majd, amint bütykös nagylábujjunk tarka-barka szárnyakon illan tova az útmenti óriáspószteekről mosolygó, bankhitelt kínáló hölgyek mögött zöldelő fák irányába.

A McDonalds éttermek esetében valahogy fokozottan közszájon forognak az olyan hírek, hogy "a fasírt húsa marhának marha, csak annak öt lába volt...". Jómagam nem gyakran vendégeskedem gyorséttermekben, márcsak azért sem, mert kétezer forint fogyasztás után a szomszédos CBA ban kötök ki, ahol újabb kétszázért jól is lakom. Ráadásul a sajtburgerben olyan sajtot találok, melynek színezőanyaga bizonyos hőfoknál sárga színből zöldre vált, köszönhetően talán az Ankara-Triaz autópálya után elnevezett E233-nak. Azon alkalmakkor, amikor mégis ellátogatok egy-egy Mkibe, mindíg van valami, amitől megmarkolom a legközelebbi statikus tereptárgyat. Legutóbb például egy stopperrel találtam magam szemben, leszámítva az enyhén bandzsa, de igen kedvesen mosolygó kiszolgálót, aki egy 1910-es Chicago-i amolyan legális üzletet vivő család könyvelőének napellenzős fejpántjában virítva mondta el nem túl nagy átéléssel szövegét, miszerint "fogadjunk, hogy hatvan másodperc alatt kiszolgállak, ha nem sikerül, kárpótlásul kapsz egy kiskrumplit és egy kisüdítőt." Rendelés után pedig elindul az óra.

Remek start után játékosunk máris a huszonöt deka jeget méri az így márcsak tíz mililiter kóla befogadására kész pohárba. Otthagyja az autómata alatt, majd irány a sali. A salihoz csirkeizék is járnak. Hat darab diónyi valami, melynek alakja kizárja, hogy az valaha csirkének lett volna bármely alkatrésze. És valóban, csirkedarálékról van szó, melyet E190 (talán Szófia-Varna) tart össze, ezt pedig máshol nyilván golyóálló mellények tömőanyagaként hasznosítják. Újabb roham a sültkrumplikat sütő monstrum masinák felé, amilyeneket utoljára a Vészhelyzet c. sorozatban láttam, midőn épp erősen életben tartottak egy súlyos sérültet a hármasban. Ehhez az asszociációmhoz a hang is erősen hozzáadott, mely viszont minden túlzás nélkül olyan volt, mintha egy budapesti kórház intenzív osztályán járnék, ahol Dart Vadert próbálják életben tartani, miután Luke magára hagyta a második halálcsillagon, mely aztán reá is robbant. A hang alapján mindenesetre a szalmakrumpli erősen fibrillál, és néha kamrai extrái is vannak.

Befut a mindezen körülményeket békésen tűrő kiszolgáló elém, kezében a fogadás tétjét képező plusz adagokkal. "Mivel nem sikerült kiszolgálnom téged hatvan másodperc alatt, ezért..." mondja ő, de közbevágok: "Hadd találgassak: kiskrumpli, kiskóla? Hetvenkét másodperce már elmondtad...". Nyújtom hát pontgyűjtő kártyámat. Reám emeli kockamargarin-olvasztó tekintetét és búgó hangon közli, hogy a kártyaolvasó rendszer nem működik. Igen, rémlik is valami. Másfél héttel korábban, amikor leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy színváltos sajtos burgeremet kóla ízű jéggel lekísérve fogasszak, a bolt zárva volt. Amikor pedig arcomat a kirakat üvegére préseltem, azt láttam, hogy a régi Meki-specifikus pénztárgépeket újakra cserélik. És valóban, most előttem már nem az a tarka-barka papírbillentyűzetű gép volt, hanem egy új, fekete csoda, melynek már csak egy képernyője volt, ami érintésre számolta fel az ízes jeget és a színváltos sajtosizét.

A modernizációnak három alapvető eredménye lett tehát. Egyrészt a fekete csodagép fémelemeibe belemaratták a McDonalds emblémáját, hogy aki épp nem egy reklámra, vagyis fel, balra, hátra, jobbra vagy lefelé néz, az is tudja, McDonalds étteremben van. A másik változás az stopperóra szerint csak 12 másodperce vált világossá elöttem, nevezetesen hogy az új masinához csatlakoztatott régi kártyaolvasók nem működnek az új géppel. És ez valóban újdonság és mindenképpen haladás, hiszen amikor négy napja voltam az étteremben akkor az új gép sem kártyaolvasóval, sem anélkül nem működött, és ez a harmadik nagy változás. Ugyanis ezek az új fekete csodák Microsoft programokat tartalmaznak, ezek pedig márcsak elvből is kifagynak. Ez a helyzet azonban sokkal szerencsésebb, mint amit a Spektrumon láttam, aholis hasonló Microsoft szoftver harci cselekmény közben az britt királyi páncéloshadolysztály egyik harckocsijának taktikai elemző rendszerében fagyott ki. Ez pedig önnmagában megér egy külön blog bejegyzést...

Százhuszonnégy másodperccel a pulthoz való érkezésemet követően, miután átvettem rendelésemet és nyereményemet, továbbá elraktam pontgyűjtőkártyámat, kérdésemre a kedves pultos elmondta, hogy a nap végén a stopperek mérte részidőket kiértékeli a vezetőség. Vagyis aki többször lépte túl adott napon a hatvan másodperces időlimitet, az megnézheti magát... A kérdésemre, hogy vajon ez esetben felmerül-e az az inger a kedves felszolgálóban, hogy a csodálatos, möbetűvel is ellátott fekete masinát a boltvezető végbelén keresztül felnyomja a tüdejébe, hogy ott azt az ugyanebben az időben harminchárom másodperc alatt a vezető száján át letolt stopperórán törje szét, ő szeliden mosolyogva így felelt: "ááá..." Én mindenesetre hét másodperc alatt távoztam.

12:01 | Peeet

2005. április 5., kedd

Az élet körforgása

A szereplők és helyzetek mit sem változtak! "Kefírem?!" kérdezi türelmetlenül titkárnőjét az ig. elvtárs! Aztán megkapja, és ő rázogathatja. Arra a napra nincs több feladata. Megvolt a napi telefonos seggnyalás-adag elnöke felé, megvolt a dögös kávé, most a kefír is. Mi kell több ennél? És ha már hónapok óta így megy, és ez a nagy biztonságos semmittevés unalmassá lesz, akkor valami egetrengető újítás következik, valami, ami csak ritkán. Valami alkalom, valami rendhagyó. Valami, ami megint tyaffan elnökön és jó érzés a direktornak is. Így épülnek a dolgok. Kis seggnyalás, aztán egy nagy, hogy látványos legyen!

Igazgató úrék pontosan így tesznek ma is. Napi kefírrázásuk után megisszák a kávét is, hátradőlnek a székben és 23 fokos szögű kilengéstől már igazán fontosnak érzik magukat. Tarkójuk mögé kulcsolják kezeiket 30 foknál, hogy szagmirigyeik szellőzhessenek. Az így eltöltött három perc után, amikor megunják, vagy konstatálják, fizikailag nem képesek így tartani a kezüket tarkójuk mögött, az igazgatók felállnak és a.) átmennek titkárnőhöz, hogy befűzzék, vagy b.) kivesznek egy nap szabadságot holnapra. És haza, vagy máshova mennek.

A kellemetlen telefonok, melyek ezalatt az idő alatt érkeznek, csupán a titkárnőig jutnak el, aki ha rutinos és kellőképpen elvtárs, a legsztoikusabb nyugalommal rázza le Akárki urat a régi, évszázados jól bevált szöveggel, miszerint: "tárgyal!". Ha a titkárnő ideológiailag nem elég képzett (még), akkor következik a nyögdölőzés, a hímezés-hámozás, a "hát...ööö... most... épp tárgyal". És mi tudjuk, hogy kávéját fogyasztja, kefírét rázza, szagmirígyeit szellőzteti, vagy a nyögdölőző titkárnő mögé került és utána megy haza, vagy máshová. És holnap sem érdemes keresni, mert - ugye emlékszünk - ő szabadságolta magát.

És a rendszer kifogástalanul működik. Hisz diferenciált is, mert ha segg van a vonal másik végén, ezt - biztos jelekből - azonnal észleli elvtársnő-titkárnő is és fejlesztés alatt álló (/fekvő) titkárnő is, és egyértelműen, de főleg azonnal jelzi igazgató úr felé. És ő felpattan, lehámozza kezeit tarkójáról, enyhén előredől, kompenzálja az iménti 30 fokot, felveszi a kagylót és belébúg: "Elnököm!" Az pedig 60 fokkal hátrébb, kávéval egyik kezében meg sem próbálja tarkójára kulcsolni kezeit, hisz egyikben a kávé, másikban a kagyló, és különben is olyan zsíros... A tarkója.

És élnek míg meg nem halnak laktóz vagy koffeinmérgezésben. A boncolás pedig majd kimutatja: A nyelv teljesen síma, a tüdő erősen kátrányos, száj tejszagú, rúzsfoltok a köldök alatt. Áhhá! Politikus!

13:23 | Peeet

2005. március 27., vasárnap

Elmélkedések a bidé körül

Sokan sokféle képpen érintették már a seggmosás témáját, magát a seggmosás szót hosszú fráziscsokrok-rendezgetésével színpadképessé téve. Nekem azonban elegem van abból, hogy e kérdésben Fábry Sándor néhány évvel ezelötti szavai sem eredményezték a bidék újra csatarendbe állítását. Én rutinosan végzem ezt a tevékenységet és az vesse rám az első követ amiatt, hogy a toalett és a fürdőszoba közötti néhány métert csokimazsolásan teszem meg, aki úgy gondolja, a kreppelt vécépapírral történő maszatolás elegendő.

Én még emlékszem azokra a kis likakra a falban, melyekben dugó volt lánccal és alá az volt írva: központi porszivó. Ez sincs már, de erre magyarázat lehet az, hogy ma minden háztartásban van "perszonális" porszívó. Ugyanigy a mai napig láthatóak a nagypolgári lakások fürdőszobáiban azok a kis falkitüremkedések, melyekbe a modern háziasszony mosógépének vízbefecskendező csövét tömködi, sok esetben abban a hitben, hogy az arra való. De nem, Kedves, az a bidé csapja! És nem hiszem, hogy a bidé eltűnésével valami átvette volna életünkben annak szerepét! Szaros a seggünk, csókolom! Vagyis... márakinek!

Ragaszkodnék a bidé újbóli bevezetéséhez! Ennek több oka is van még a korábban említett wc-fürdőszoba közötti út megtételén túl is, főleg akkor, amikor ez az út az előszoba közbeiktatásával járható csupán le. Nem kell ugye ecsetelnem, mennyire... problémás letolt gatyával, kissé előregörnyedve megtenni ezt az akárcsak néhány méteres publikus utacskát, míg a wc után immár a fürdőszobában zárhatjuk magunkra az ajtót. Mert íme egy újabb kényelmetlenség:

A fürdőkád nem seggmosásra való. A kád szélére történő felhelyezkedés után (mely komplikált feladat, ne becsüljük le) a csap megnyitása, átkapcsolása zuhanyzóra, majd a kellő vízhőmérséklet kikeverése felettébb komplex feladat, főleg fél kézzel. De némi rutinnal nem kivitelezhetetlen. Fontos szempont továbbá a megfelelő víznyomás elérése, sőt, ez talán a leglényegesebb pontja a műveletnek.

A művelet lezárása a legkockázatosabb, és ezt én tudom a legjobban. Nem lehet a vizet elzárni előbb és utána letenni a "telefont", vagyis a tusolót. Mi következik ebből? Leteszem a tusolót, melyből nagy nyomással jön a víz, nyúlok a csap után, hogy ennek véget vessek, de a nyomástól a kádban heverő zuhanyrózsából hirtelen felfelé kezd törni a víz. Ilyenkor jön a közdelem reflex és ráció között. A reflex azt mondja: hamar a tusolót! Az ész ezzel szemben ezt: A csapot! A csapot! Míg egyik nem fojtja el a másikat, egy idétlen kapkodás alakul ki. Mindent egybevéve a kád szélén letolt gatyával, ezáltal meztelen seggel ülő, háta mögött kapkodó férfi, aki eközben alulról és a visszaeső víz által felülről is kapja az áldást, nem túl tekintélyt parancsoló jelenség! Tisztának mindenesetre tiszta!

Vigyázzatok hát!

0:12 | Peeet

Bemutatkozás

ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!

Linkek

• freeblog.hu
• blogring

Régiek

• 2008. 01. 01.
• 2007. 07. 01.
• 2007. 04. 01.
• 2007. 02. 01.
• 2006. 12. 01.
• 2006. 11. 01.
• 2006. 10. 01.
• 2006. 08. 01.
• 2006. 04. 01.
• 2005. 12. 01.
• 2005. 11. 01.
• 2005. 06. 01.
• 2005. 04. 01.
• 2005. 03. 01.
• Jelen

Egyéb

• RSS feed

Reklám

• 

http://pejtor.freeblog.hu// a freeblog jóvoltából.